A hatóság nem közölte, melyik konkrét esetről van szó, viszont a médiában az elmúlt hetekben egy hasonló ingatlaneladási kísérletről szólt a fáma. Bejárta a sajtót a hír, miszerint 20 ezer forintért saját nyaralóhoz lehetett hozzájutni.

Az ingatlantulajdonos ugyanis beleunt a várakozásba, hiszen előre nem belátható, mennyi idő alatt kelhet el a meghirdetett háza, ezért azt találta ki, hogy egyfajta nyereményjátékon keresztül kisorsolják az ingatlant azok között, akik megvásárolnak egy 20 ezer forint értékű e-könyvet. 

Kisorsoltak egy balatoni nyaralót, 20 ezer forintjába került a nyertesnek

Az ingatlantulajdonos szerint ez külföldön már bevett szokás, ez nem ingatlantombola, hanem egy termékpromóció volt. A nyereményjáték részvevői szerint azonban átverés volt. Bővebben>>>

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága pedig épp a napokban egy magánszeméllyel szemben intézkedett ingatlansorsolás, mint engedély nélküli szerencsejáték szervezése miatt, és 30 millió forintos bírságot szabott ki.

Az utóbbi időben, a sajtóban és a közösségi médiában is megfigyelhető, hogy egyre nagyobb az érdeklődés ingatlanok, vagy nagy értékű ingóságok (például gépkocsi) sorsolásos értékesítése iránt – hívta fel a figyelmet a hatóság.

Magánszemély nem szervezhet legálisan szerencsejátékot

A hatóság ezzel kapcsolatban arra figyelmeztettet, hogy ingatlan vagy ingó tulajdonjogának olyan játék keretében történő átruházása, amelyben pénzt fizető vagy vagyoni értéket nyújtó játékosok vehetnek részt, és közöttük vagyoni értékű nyereményt (így például ingatlant) sorsolnak ki, szerencsejátéknak minősül, és azt magánszemélyek, illetve gazdasági társaságok semmilyen módon nem szervezhetik legálisan.

A törvény szerint szerencsejáték minden olyan játék, amelyben a játékos pénz fizetése, vagy vagyoni érték nyújtása fejében, meghatározott feltételek fennállása vagy bekövetkezése esetén pénznyereményre, vagy más vagyoni értékű nyereményre válik jogosulttá. A nyerés vagy a vesztés kizárólag, vagy túlnyomó részt a véletlentől függ.

Hogyan leplezték le, hogy szerencsejátékról van szó?

A sorsolások minősítésekor a hatóság a következő körülményeket veszi figyelembe:

  • Ha a részvétel feltételeként meghatározott „termékvásárlás” (például könyv, e-könyv, póló) valós célja nem a termék megszerzése, hanem a sorsolásban való részvétel, akkor a játék szerencsejátéknak minősül.
  • Szerencsejáték leplezését szolgálhatja, ha a sorsolás elmaradása esetén a játékosok visszakapják a termék „vételárát”.
  • További árulkodó elem, ha a termék ára magasabb, mint a szokásos piaci ár,
  • valamint az is, ha a játékos növelheti a nyerési esélyeit azáltal, hogy több terméket vásárol.
  • A szerencsejáték minősítést támasztja alá az is, ha meghatározott számú termék értékesítése esetén kerül csak sor a sorsolás megtartására.

Valós, forgalomnövelést célzó promócióknál ilyen feltétel nem fordul elő. Ezen feltétel azt biztosítja, hogy a szervező biztosan hozzájusson a kisorsolt nyeremény árához és az azon felüli haszonhoz.

A hatóság külön felhívja a figyelmet arra, hogy közjegyző részvétele nem teszi legálissá az ilyen jellegű sorsolást.