Irodapiac: egyre nagyobb területeket kötnek le a bérlők

Rekord kevés iroda áll üresen a budapesti bérpiacon, a harmadik negyedévben 5,9 százalékos üresedési rátát mért a Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF). A tavalyi és az idei első félévi trendtől eltérően a harmadik negyedévben az észak-Buda alpiacon maradt a legkevesebb terület üresen, mindössze 2,9 százalék állt kihasználatlanul.
Szepesi Anita, 2019. október 17. csütörtök, 19:43
Fotó: Napi.hu

Idén a harmadik negyedévében két irodaépülettel bővült a budapesti modern irodapiaci állomány. Átadták a 7 ezer négyzetméter kiadható területtel rendelkező Hungária Centert, valamint az Advance Tower 7,6 ezer négyzetméter alapterületű második fázisát.

Az üresedési ráta rekord alacsony szintre, 5,9 százalékra süllyedt, ami 0,4 százalékpontos negyedéves csökkenésnek felel meg. A 2018-as év végi és a 2019 első félévi trendtől eltérően az észak-Buda alpiacon regisztrálta a BIEF a legkisebb mértékű, 2,9 százalékos kihasználatlanságot, míg a legmagasabb üresedési ráta (34 százalék) még mindig az agglomerációban mérhető.

A bruttó kereslet a harmadik negyedévében 191 ezer négyzetmétert, a nettó abszorpció 28 ezer négyzetmétert tett ki. A bérleti piac 41 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. A teljes keresleten belül a szerződés-hosszabbítások képviselték a legnagyobb arányt a bérbeadási volumen 63 százalékával, az új szerződések a tranzakciós volumen ötödére rúgtak. Az előszerződések részaránya 10, a bővüléseké pedig 7 százalék volt.

A korábbi negyedévektől eltérően Pest központjában volt a legnagyobb mozgás, itt kötötték le a teljes tranzakciós volumen 32 százalékát. A Váci úti folyosó és dél-Buda 28 és 17 százalékkal részesedett a piacból.

A BIEF összesen 141 bérleti szerződést regisztrált a negyedév során, átlagosan 1300 négyzetméteres területekre szerződtek a bérlők, ami 41 százalékkal nagyobb, mint az előző negyedévben.

HOZZÁSZÓLÁSOK