Döntött a kormány: 204 milliárdot költ az új atlétikai stadionra

A kormány összesen 204 milliárd forintot különít el a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra épülő új stadion építésére és a kapcsolódó infrastrukturális fejlesztésekre - derül ki a pénteki Magyar Közlönyből.
Domokos Erika, 2020. november 1. vasárnap, 16:29
Fotó: MTI Fotó - Olimpia 2024, egykori látványterv.

A kormány október 30-ai határozatában döntött az új Nemzeti Atlétikai Központ megvalósításához szükséges források biztosításáról - olvasható a Magyar Közlönyben.

A kormány a 2023-as budapesti WA (korábban IAAF, nemzetközi atlétikai szövetség) Atlétikai Világbajnokság sikeres megrendezése és a Nemzeti Atlétikai Központ megvalósítása érdekében egyetért az új atlétikai stadion, valamint a gyalogos és kerékpáros híd, illetve egyéb kapcsolódó létesítmény, infrastruktúra, valamint környezetrendezés megvalósításával és a megvalósítási időszak alatti üzemeltetésével legfeljebb 203 milliárd 953 millió forint összegben, 2020-2024-ben.

A beruházást megvalósító Beruházási Ügynökség legfeljebb 199 milliárd forint összegben vállalhat kötelezettséget. (A kormányzati magasépítési beruházásokat az állami Beruházási Ügynökség, más nevén BMSK Zrt. valósítja meg.)

Az új stadion a Rákóczi híd mellett, a IX. kerület, Kvassay zsilip melletti telken, a Vituki volt telepén épül fel - ez a helyszín szerepelt az Orbán-kormány korábbi, 2024-es budapesti olimpia megrendezéséről szóló pályázatban is.

A negyvenezer férőhelyes atlétikai stadiont a Puskás Arénát is építő vállalkozói kör húzhatja fel (fővállalkozóként a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Paár Attila WHB-csoportjához tartozó Magyar Építő Zrt.), az augusztus végi információ szerint nettó 150 milliárd forintért.

A stadion tervezésre ötmilliárdot, az előkészítésre, bontásra hatmilliárdot már elköltött az állam.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

V0LE, 2020.11.21 01:33

@reszeloaladar: "Mutass egy bezzegországot, ahol a beruházó nem kaszál."

Nos, szinte minden nyugati orszagban igy van. Erdekes hogy nyugaton tobbet keresnek az epitomunkasok, megis olcsobb egy stadion felepitese mint Mo -on. Talan mert ott nincs 5 szoros tularazas es a kivitelezo ( nem a beruhazo ahogy te irtad ) keres az epitkezesen nem pedig kaszal mint a magyarok.
Mondjuk az is teny hogy normalis orszagokban nem az allam epit az adofizetok penzebol stadionokat, hanem a klubok, esetleg varosok es ezekben az orszagokban a stadion tobbcelu epitmeny, rengeteg mas esemenyt is tartanak ami hozza a penzt es osszessegeben keresnek rajta nem pedig buknak mint a magyarok.
Az adofizetok penzen epitett draga es kihasznalatlan stadion mar hungarikum.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2020.11.20 23:57

@reszeloaladar: khm...

A volt Népstadion is másik 200 mrd volt.
Annak csak évi 2 mrd a fenntartása, ami a soha b.dös életben meg nem térül... még a fenntartása sem!

Ennek a xarnak mennyi lesz az évi üzemeltetése?!
Kötve hiszem, hogy adóforintok nélkül fog üzemelni!

Úgyhogy még rá lehet tenni jókora lapáttal!

gerinctelen fidesznyikek

o1g
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

dakujeme, 2020.11.20 22:43

Mióta hitlerünk regnál kezdem utálni a stadionokat. a kopaszok viszont örülnek minden új dühöngőknekek, így épül lopakodva a magyar nácizmus, rasszizmus.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

dakujeme, 2020.11.20 22:40

Ez lesz Orbán halotti emlékműve?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

reszeloaladar, 2020.11.20 19:28

A nettó 150 milliárd forint fajlagosan 15300 Ft/fő ráfordítást jelent. Ennyit költ a Magyar Állam erre a célra és nem másra. Cserébe munkahelyek jönnek létre/maradnak meg, szépül a környezet és egy újabb világszínvonalú rendezvénynek adunk otthont, visszatér a turizmus és Szent Karácsony Gergely Budapestje egy még menőbb hely lesz. És igen, mint a kapitalizmusban (is) mindehol, valakik keresni fognak ezen a bulin. Mutass egy bezzegországot, ahol a beruházó nem kaszál. Persze ha egy külföldi cég hízna a bulin, akkor az mindjárt rendben lenne.
Persze ha nem tetszik, akkor le lehet a kormányt váltani és lehet egy petíciót indítani, hogy az ilyen 'fölösleges" épületeket azonnal bontsuk le. Akkor aláírja, az pont annak az 5 éves gyereknek a szintjén lenne, akinek az első dolga a homokozóba érkezvén, hogy lerombol mindent.
Amúgy KariGeri addig jutott, hogy laállt a biodóm és a 3-as építése/felújítása, de van biciklisáv, rovarhotel és sikerült 6 buszt kibérelnie 340 millióért.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html