Több tényezőnek köszönhető az erős évkezdés. Egyrészt januárban hagyományosan megugranak az érdeklődések az előző év végi szinthez képest. Ráadásul 2018-ban visszafogottabban indult az év, ezért a lakásvásárlási kedv idei élénkülése tavalyhoz képest még látványosabb. Másrészt a kereslet felfutásához nagy valószínűséggel az is hozzájárult, hogy a vevők további áremelkedésre számítva mielőbb szeretnék megtalálni a következő lakásukat vagy házukat.  A kínálat bővülése azonban még várat magára - állapította meg Balogh László, a portál szakértője.

A fokozódó kereslet és a lakások folyamatos drágulása azonban nem azt jelenti, hogy bármilyen ingatlant bármilyen áron lehet értékesíteni. A kereslet nagyobb része a hazai nagyvárosokban koncentrálódik, azonban az emelkedő árak miatt a lakosság pedig az olcsóbb ingatlanok felé fordult. Balogh László szerint ezt az eladók sem hagyhatják figyelmen kívül, mert egy túlárazott ingatlan eladása hónapokat csúszhat.

Az elemzés szerint a tulajdonosok legtöbbször saját maguk próbálkoznak az értékesítéssel. Az elmúlt hat hónap adatai alapján a lakóingatlanok értékesítése Budapesten átlagosan 80 napot, a megyei jogú városokban és megyeszékhelyeken pedig 113 napot vett igénybe.

Vannak akik először saját maguk próbálják eladni a lakásukat, de végül mégis ingatlanközvetítőhöz fordulnak. Ők Budapesten átlagosan 63 nap után adnak eladási megbízást ingatlanközvetítőknek, a megyei jogú városokban és megyeszékhelyeken pedig ugyanerre átlagosan 84 nap után kerül sor.

A szakértő szerint a zökkenőmentes értékesítés azért vált fontossá, mert a legtöbb eladó egyben vevő is, és a legtöbben az eladásból befolyó pénzből tervezik megvenni a következő otthonukat. A lakáseladás 2-3 hónapos csúszása alatt viszont a keresett lakás 3-5 százalékkal is drágulhat, ami akár 0,5-1 millió forinttal nagyobb kiadást is eredményezhet - figyelmeztet Balogh László.