Még egy új lakó a Várban

Újabb Fideszhez közeli személyiség lakhat igen olcsón a budai Várban, amelyre beszámolója szerint rengeteget költ a bérleti díjon felül.
Komócsin Sándor, 2019. május 3. péntek, 09:32
Fotó: Pixabay

Nem ért véget a Fideszhez közeli személyek berendezkedése a budai Várban. Ezúttal Rákay Philipről és családjáról derítette ki a 24.hu, hogy olcsó önkormányzati lakáshoz jutott a Bécsi kapu téren. A médiaszemélyiség és felesége lakáscsere útján egy 60 négyzetméteres ingatlanhoz jutott hozzá egy olyan műemléképületben, amit nemrég 70 millió forintból újított fel az I. kerület.

Rákay Philip 2002-től a Hír Tv munkatársaként dolgozott, 2011-ben lett az MTV M1 csatornájának intendánsa, később az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese. Politikai elköteleződését sosem rejtette véka alá, korábban a Fidesz nagygyűlések házigazdája volt.

Rákay havonta 39 ezer forintot fizet a Budavári Önkormányzatnak.

A házaspár által néhány hónapja megszerzett lakás bérleti díja az önkormányzat által megszabott piaci áraknál is alacsonyabb. A Budavári Önkormányzat nemrégen megjelent pályázati felhívásban például egy 45 négyzetméteres egyszobás lakás induló bérleti díját 83 ezer forintban határozták meg.

Lakásszerzésének körülményeiről nyilatkozva Rákay Philip egyebek mellett kifejtette a hírportálnak, hogy "a mi családunk is egy - a vári lakás bérlője által kiválasztott - értékes, felújított pesti öröklakást adott egy rendkívül lelakott állapotú, a Budavári Önkormányzat tulajdonában lévő lakás bérleti, és nem tulajdonjogáért cserébe. Ráadásul a vári ingatlanra közben rengeteget költünk, az igen szigorú műemléki előírások és kötöttségek teljes figyelembevételével felújítva azt - gyarapítva ezzel az önkormányzati vagyont. Majd mindezek mellett, havi bérleti díjat fizetünk az önkormányzatnak egy olyan lakásért, amely sok tízmilliós ráfordítás után sem a mi tulajdonunk".

A hírportál mások mellett Palkovics László innovációs miniszterről derítette ki, hogy szintén a Várban bérel fillérekért lakást.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

radios, 2019.05.04 17:58

@hedviga: azt a tetűt nem lehet, mert fideSS- droid, majd csak akkor ha a birka nép összefog, és elzavarja az egész hatalmi tákolmányt,
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2019.05.03 23:25

Őket mikor fogják kilakoltatni?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2019.05.03 23:14

Ízlések és pofonok különbözők: én például nem szeretnék a Várban lakni, a Gellérthegy sokkal jobb hely...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html