Zelenszkij egyértelműen megígérte, hogy nem fognak velük orosz légtérbe behatolni” – mondta Biden még Japánban a csúcstalálkozót követően tartott sajtótájékoztatón.

Az amerikai elnök elvileg megadta az engedélyt az Egyesült Államok által gyártott F-16-os vadászgépek Ukrajnába szállításához a szövetségi együttműködés keretében, mivel véleménye szerint megváltozott a katonai helyzet a háborúban álló országban.

Biden világossá tette: ha az ukrán csapatok sikeresen előre tudnak jutni a fronton, akkor előállhat olyan katonai helyzet, amelyben nagyobb hatósugarú fegyverekre lesz szükségük, mint amilyenekkel jelenleg rendelkeznek. Hozzátette azt is, hogy egy jövőbeli orosz-ukrán békemegállapodás esetén az F-16-os vadászgépek növelhetik Ukrajna vezetésének önbizalmát arra az esetre, ha az orosz csapatok ismét megtámadnák az országot.

Joe Biden beszélt Kínáról is

Biden beszélt arról is, hogy a G7 mostantól közösen lép fel Kínával szemben, és ennek megfelelően diverzifikálni fogják a globális ellátási láncok működését biztosító gazdasági kapcsolataikat. Ugyanis csökkenteni akarják Kínától való függőségüket. Utalt arra, hogy hamarosan megbeszélés lehet közte és a kínai elnök között.

„Nem akarunk elszakadni Kínától. A kockázatok csökkentésére törekszünk, és szeretnénk diverzifikálni a Pekinggel fennálló kapcsolatainkat”

– hangsúlyozta Biden sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a G7-országok még soha nem voltak ilyen egységesek abban, hogy „együtt álljunk ellen (Kína) gazdasági kényszerítő erejének, és hogy visszautasítsuk azokat a (kínai) politikai lépéseket, amelyek károsak munkásainkra nézve”.

Az amerikai elnök kiemelte, hogy várakozása szerint az egyébként fagyos amerikai-kínai kapcsolatokban „nagyon hamar olvadás” következhet be. 

A Kína és Tajvan közötti feszültségekkel kapcsolatban Biden leszögezte: a legtöbb szövetséges ország között teljes az egyetértés arról, hogy ha Kína valamilyen vakmerő lépésre szánná el magát Tajvannal szemben, akkor az azonnali válaszlépést váltana ki belőlük. „Nem fogjuk megszabni Kínának, hogy mit tehet és mit nem” – fogalmazott az amerikai elnök. „De olyan helyzetet teremtünk Tajvan számára, hogy adott esetben meg tudja védeni magát” – tette hozzá.

Biden mindazonáltal leszögezte, hogy az Egyesült Államok továbbra is fenntartja az „egy-Kína” politikát, amelynek értelmében csak a pekingi kormányt tekinti Kína legitim vezetésének.

 

 

 

A G7 vezetői kiálltak, és „rendíthetetlen egységet” mutattak Ukrajna támogatásában

A világ hét vezető ipari demokráciájának vezetői hirosimai csúcstalálkozójukon „rendíthetetlen egységet” mutattak Ukrajna támogatásában az orosz haderővel szembeni védekezésében – közölte vasárnap a vendéglátó ország kormányfője.