A budapesti Keleti Pályaudvar utascentrumát 1,9 milliárd forintból újították fel, a beruházás a kormány és az Európai Unió finanszírozásával valósult meg – mondta Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára.

Az 1542 négyzetméteres utascentrum felújításának célja az volt, hogy a fővárosi pályaudvar megfeleljen a kor követelményeinek mind az utazók, mind a dolgozók szempontjából.

Modernizálták a dolgozók és az utasok által használt tereket

A következő területeket újították fel, illetve teljesen új szolgáltatási pontokat létesítettek:

 

  • az akadálymentesített új pénztárak,
  • liftek,
  • korszerű mosdók,
  • vandálmentes szaniterek
  • és külön kialakított baba-mama szoba várják az utasokat.

 

Az új helyiségeket az utazóközönség május első hetétől használhatja majd.

felújítás keretében a dolgozók számára modern irodákat, irattárat, pihenőt és teakonyhát, illetve más kiszolgáló helyiségeket létesítettek.

 

Átadták az Arany János utca és a Nyugati pályaudvar metróállomásokat

Március 20-tól az utazóközönség birtokba veheti az M3-as metróvonal utolsó két felújított mélyépítésű belvárosi állomását is: az önálló épülettel rendelkező Arany János utcai és a vonal egyik legforgalmasabb megállójának számító Nyugati pályaudvar, továbbá a Dózsa György úti metróállomásokon mától újraindul az utasforgalom. Bővebben>>>