Június végéig összesen 93 415 olyan régi típusú egyetemi és főiskolai, alap-, illetve osztatlan képzést tartott nyilván a Felsőoktatási Információs Rendszer, amely esetében az oklevelet nyelvvizsga hiánya miatt nem adták ki - közölte a lappal az Oktatási Hivatal (OH). Tájékoztatásuk szerint összesen 8139 mesterképzéshez sem kapcsolódik oklevél- és nyelvvizsgakövetelmény-teljesítés, vagyis ennyi mesterszakos hallgatónak sincs meg a diplomakiadáshoz szükséges bizonyítványa.

2018-ban és 2019-ben - a június 11-i adatok alapján - összesen 10 567 oklevelet adtak ki olyan alap-, mester-, osztatlan, valamint korábbi egyetemi és főiskolai képzéseken, amelyek esetében a hallgatók a kimeneti vizsgát követően több mint harminc nappal mutatták be a nyelvvizsga követelmények teljesítését igazoló nyelvvizsgájukat - tájékoztatott az OH.

QP | Quality Placement

A kormány 2014-ben indította a diplomamentő programot, amely azoknak a nyelvtanulását támogatta, akiknek kizárólag a nyelvvizsga hiánya jelentette az akadályt a diploma átvételéhez, és már nem rendelkeztek hallgatói jogviszonnyal. A 2015-ben lezárult program tavaly novemberben újraindult, a diplomamentő II. négyszázmillió forint állami támogatásból valósul meg, a képzési támogatás mértéke fejenként maximum háromszázezer forint lehet.

Az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. korábbi tájékoztatása szerint a mostani körben 1759-en pályáztak, közülük 1160 fő pályázata volt érvényes. A résztvevőknek legkésőbb 2020. már­cius 31-ig be kell mutatniuk megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványukat - olvasható a Magyar Hírlapban.