Alapvetően változtak meg a piaci körülmények a válság hatására a kkv-bankolásban − állítják a Raiffeisen Bank szakértői. Korábban a mikro-, kis- és középvállalatok inkább a korábbi kapcsolatok, tapasztalatok és ajánlások alapján választottak a pénzintézetek között, ma már a banki költségeket is górcső alá veszik, ami eddig inkább a lakossági ügyfelekre volt jellemző. A legfontosabb díjtétel továbbra is a számlavezetési díj. A Budapest Bank tapasztalatai szerint a bankköltségek optimalizálásában előtérbe kerül az internetbank használata, illetve a papíralapú helyett az elektronikus kivonat. A K&H szerint azonban sok esetben van még hiba ebben, sok kkv még nem a tényleges költséget nézi, inkább a számlacsomag havi díját, az egyéb tételekkel nem foglalkoznak.

A Volksbank szakértői szerint az a szemléletmód, hogy az alacsony tranzakciós szám miatt a cégek egyszerűen nem kívánnak magas díjat fizetni csak azért, hogy pénzüket a számlán tartsák, ma már inkább csak a családi és mikrovállalkozói kör egy részére jellemző. Az aktívan bankoló kkv-k körében szinte elvárás lett, hogy szokásaik figyelembevételével, teljesítéseik alapján fizethessenek.

A bankoknak ugyanakkor problémát jelent, hogy az ügyfelek nem igazán figyelnek az újdonságokra. Az OTP Banknál lapunknak elmondták, általában számlanyitáskor tekintik át a kkv-k részletesen az ajánlatokat, ezt követően azonban már nem igazán "néznek körül". Ezért hiába van attraktív ajánlata az adott banknak is, ha az ügyfelet más találja meg először hasonló kondícióval. Jellemzően proaktívan kell keresni ajánlatokkal az ügyfeleket − vélik az MKB szakértői. Az UniCreditnél ebből a szempontból fontosnak tartják, hogy a tanácsadók ismerjék az adott cég igényeit és az új termékek vagy szolgáltatások bevezetésekor azokat az ügyfeleket keressék meg, akiknek az érdemi előnyöket kínálhat.