A gyógyszeripar versenyképességének megtartásához fontos lenne, hogy a tb-által támogatott gyógyszerek árában az értékkövetést bevezessék, a hatósági szabályokat egyszerűsítsék, és a magyar gyógyszer presztízsét tovább növeljék - mondta Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) konferenciáján tartott előadásában.

Hangsúlyozta: az alapellátást már nem tudja a gyógyszerszektor tovább a hátán vinni. Példaként említette, hogy a támogatott gyógyszerkörben ezer forint alatt van a termékek 21 százaléka, ezer és ötezer forint között van a gyógyszerek másik 21 százaléka.

Hasonló problémákra hívta fel a figyelmet, Greskovits Dávid, a MAGYOSZ elnöke is, aki előadásában kitért arra, hogy 2007 óta nem változott a tb-támogatott gyógyszerek ára, 1683 olyan készítmény van forgalomban, melynek az ára az elmúlt 15 évben 20,5 százalékkal csökkent.

A koronavírus-járvány szétszabdalta az ellátási láncokat, és ezek csak részben rendeződtek. Lassabb, drágább, bizonytalanabb az alapanyagok beszerzése, termékhiányok léptek fel, nagyon magas a hazai gyógyszeripar ázsiai kiszolgáltatottsága, hiszen az alapanyagok több mint 60 százaléka onnan érkezik - sorolta Orbán Gábor.

Azért lenne fontos, hogy a magyar gyógyszerszektor nagyobb figyelmet kapjon a döntéshozóknál, mert a résztvevői itthon forgatják vissza a profit jelentős részét, beruházásokba kutatás-fejlesztésbe itthon kezdenek, béreket és adót itthon fizetnek.

El kellene elérni, hogy ne a jelentkező termékhiány és az ellátandó betegek nyissák fel a döntéshozók szemét, hogy mielőbbi változásra van szükség a hazai gyógyszeriparban

- hívta fel a figyelmet a Richter-vezér.

A problémák között említette, hogy amióta a Richtert vezeti, öt nagy csapás érte a szektort.

Ezek az alábbiak:

  1. Szerializáció (gyógyszerdobozok egyedi azonosítása),
  2. Covid-19,
  3. az orosz-ukrán háború,
  4. energiaárak emelkedése, infláció növekedése, forint gyengülése,
  5. munkaerőpiacon jelentkező munkaerőhiány.

Elmondta, hogy például Ukrajnában felfüggesztették 35 Richter-készítmény törzskönyvi engedélyét, azért, mert oroszországi gyártóhellyel rendelkeznek, emiatt az ukrán ellátásbiztonság komoly veszélyben van.

Elszabadultak a rezsiárak és az infláció

Folyamatosan emelkednek az energiaárak és a kamatok, az inflációs nyomás egyre erősebb, a beszerzési árak és a bérek is folyamatosan nőnek. Ugyanakkor kutatás-fejlesztésben az iparág jól teljesít, háromszor annyit költ, mint az autóipar és négyszer annyit, mint az IT-szektor. 

A gyártók kutatás-fejlesztési ráfordításai az elmúlt 11 évben 63 százalékkal 53,5 milliárdról 84 milliárd forintra nőttek.

Áramszámla kalkulátor

A normál áram
B éjszakai áram

Gázszámla kalkulátor