Első rész

Az osztatlan közös tulajdonra egy lehetséges megoldás az úgynevezett használatmegosztás intézménye, amelyet a gyakorlat hívott életre, és annak jogi természetét a Kúria számos eseti döntésében értelmezte. A Kúria ezt a bírói gyakorlatot gazdagította egy márciusban megjelent újabb határozatában (erről szól majd a cikk második része). Azonban ez a megoldás sem ad választ minden kérdésre, sok tulajdonos esetén pedig a megvalósíthatósága is kérdéses - írja a szakértő.

QP | Quality Placement

A jelenség: sok tulajdonos osztatlan közös tulajdona

Gyakran fordul elő, hogy egy-egy nagy területű ingatlan számos (adott esetben több tucat) személy osztatlan közös tulajdonában van. A jelenség beépítetlen és lakóövezeti területeket egyaránt érint, és olyan esetet is ismerünk, ahol a hatalmas méretű közös tulajdonú telek egyik szegletében egy kerítéssel leválasztott gyártó üzem működik. Az említett ingatlanok közös jellemvonása, hogy a közös tulajdon osztatlan jellege az ingatlan használata és esetleges átruházása során egyaránt számos probléma forrása lehet.

A közös tulajdon lényege, hogy mindegyik tulajdonostárs egy eszmei tulajdoni hányaddal rendelkezik (1/8, 5/2385 vagy bármely más, törtszámmal kifejezhető hányaddal), és a tulajdonostársak az ingatlan minden egyes négyzetmilliméterét a tulajdoni hányaduknak megfelelő mértékben közösen tartják tulajdonukban. Ezért az eszmei tulajdoni hányadok nem adhatnak választ arra a kérdésre, hogy az egyes tulajdonostársak az ingatlan egyes részeit milyen feltételek szerint használhatják

A gyakorlatban tulajdonostársak által elfogadott kifejezett szabályrendszer hiányában is kialakulhat egyfajta gyakorlat arra vonatkozóan, hogy az ingatlan melyik részét ki jogosult használni. A fent említett, kerítéssel körülzárt gyártó üzem esetében is arról volt szó, hogy semmilyen ismert, tulajdonostársak közötti megállapodás nem állt rendelkezésre arról, hogy az ingatlanon belül melyik területet ki jogosult használni, azonban a gyártó üzem több évtizede működött, a kerítés a hozzá tartozó területet “tulajdonosi” emlékezet óta körülvette, és ezt a helyzetet a többi tulajdonostárs hallgatólagosan elismerte. Ennek ellenére, amikor egy svájci befektető csoport a gyártó üzemet – az eszmei tulajdoni hányada alapján – kizárólagosan használó és működtető társaság megvásárlását kilátásba helyezte, végül elállt az ügylettől. Az elállás oka az volt, hogy a gyártó üzemhez tartozó tulajdoni és használati viszonyokat a befektető túlzottan rendezetlennek találta. A közös tulajdon tehát a konkrét ügyben “deal breaker” volt.

Ismert olyan eset is, amelyben a tulajdonostársak az előbbihez képest az egymás mellett élés egy fokkal kevésbé békés formáját valósították meg. Ebben az esetben egy belterületen elhelyezkedő, beépítetlen és lakott részeket egyaránt magába foglaló domboldalról volt szó, amely teljes egészében 30-40 személy osztatlan közös tulajdonában állt. A helyszínen látható volt, hogy a tulajdonostársak nem egyszerű kerítéseket, hanem valódi barikádokat emeltek a vélt vagy valós használati határokon. Egyes pontokon a barikádokon – vélhetően a nyomaték kedvéért – “ez itt a határ”, illetve “riasztó működik” feliratok is álltak. Ebben az esetben sem állt rendelkezésre a tulajdonostársak közötti kifejezett megállapodás a használati viszonyokról, ezért minden tulajdonostárs láthatóan úgy védte a saját maga által használt területet a többiekkel szemben, ahogy tudta.

A használattal kapcsolatos nehézségek mellett a nagy osztatlan közös tulajdonhoz kapcsolódó másik problémakör a tulajdoni hányadok átruházásához kapcsolódik. A fő probléma az, hogy gyakran eleve nehéz vevőt találni egy eszmei hányadra (lásd a fenti gyártó üzem és a svájci befektető esetét). A másik probléma, hogy a tulajdonostársakat elővásárlási jog illeti meg, ami önmagában egy sokrétű téma, ezért ezt most nem vizsgáljuk részletesen. Végül, ha sikerül is vevőt találni az eladni kívánt tulajdoni hányadra, nem biztos, hogy észszerű időn belül sikerül átruházni a tulajdonjogot a vevőre. A sok tulajdoni hányad ugyanis értelemszerűen mind ugyanazon a tulajdoni lapon szerepel, ezért ha bármely tulajdoni hányaddal kapcsolatban bármely változás felmerül (eladják, öröklik, megterhelik stb.) az összes ehhez kapcsolódó kérelem ugyanarra a tulajdoni lapra kerül, széljegyre. Az ún. rangsor elve alapján az újonnan eladni kívánt tulajdoni hányadra vonatkozó bejegyzési kérelemmel a földhivatal csak akkor kezd el foglalkozni, ha a megelőző kérelmeket már elbírálta, ez pedig időigényes folyamat lehet. (Az említett domboldal esetében például nemrégiben öt elintézetlen széljegy is szerepelt a tulajdoni lapon, amelyek közül a legrégebbi kérelem már három éve volt széljegyen.)

Végül a közös tulajdon a hétköznapi működés során is okozhat kellemetlen meglepetéseket. Ebben a körben csupán két példát említünk. Egyrészt, ha építkezni szeretnénk a közös tulajdonú ingatlan általunk használt részén, a kivitelezés megkezdéséhez szükséges elektronikus építési napló csak akkor nyitható meg, ha az építkezéshez az összes tulajdonostárs írásban hozzájárult [ld. 191/2009. Korm. rendelet 5. § (5b) bek.] Könnyű belátni, hogy minél több a tulajdonostárs, annál körülményesebb a nyilatkozatokat beszerezni, és annál nagyobb az esélye, hogy lesz köztük valaki, akit lehetetlen elérni, vagy aki puszta “kekeckedésből” nem írja alá a hozzájáruló nyilatkozatot.

Ha sikerül is felépíteni egy lakóházat, a lakcímünk bejelentése az új otthonunkba megint csak nehézkes lesz, mivel az okmányirodai gyakorlat közös tulajdonú ingatlan esetén a lakcímbejelentéshez is megköveteli az összes tulajdonostárs hozzájárulását.

Egy lehetséges megoldás: a használatmegosztás

Az osztatlan közös tulajdonnal kapcsolatos problémák jelentős részére megoldást jelent az ún. használatmegosztási szerződés. A használatmegosztási szerződés lényege, hogy a tulajdonostársak a közös tulajdonú ingatlan területét a véglegesség szándékával, a jogutódaikra (azaz a jövőbeli tulajdonosokra) is kiterjedő hatállyal felosztják egymás között, azaz pontosan meghatározzák, hogy az adott tulajdonostárs az ingatlan melyik részét jogosult kizárólagosan használni.

A használatmegosztási szerződéstől függetlenül a közös tulajdon fennmarad, azonban a tulajdoni hányad ebben az esetben már nem az ingatlan valamennyi négyzetmilliméteréhez, hanem az ingatlan egy jól körülhatárolható részéhez fog kapcsolódni. Továbbá ha a lakcímünket be szeretnénk jelenteni a közös tulajdonú ingatlanon belül abba az épületbe, amely a használatmegosztási szerződés alapján a kizárólagos használatunkba tartozik, arra számíthatunk, hogy a használatmegosztási szerződést az okmányiroda elfogadja a többi tulajdonostárs hozzájárulásának.

A használatmegosztási szerződés tehát kiválóan alkalmas arra, hogy a közös tulajdonú ingatlan használatával kapcsolatos számos nehézséget kiküszöböljön. A használatmegosztási szerződésnek ezt a kedvező tulajdonságát az olyan szigorú jogalkalmazók is elismerik, mint a kereskedelmi bankok, vagy a Magyar Állam. Ugyanis, ha létrejön egy írásba foglalt használatmegosztási szerződés az összes tulajdonostárs között, a jogi helyzet olyannyira rendezetté válik, hogy az ilyen tulajdoni hányad megszerzéséhez a legtöbb banktól hitelt, az államtól pedig CSOK-ot is igénybe lehet venni (természetesen, ha a banki hitel és a CSOK egyéb feltételei is fennállnak).

Az eddigiek fényében talán meglepő, hogy a használatmegosztási szerződést a magyar jog egyáltalán nem szabályozza.

Az eddigi gyakorlat

A bírói gyakorlatból az olvasható ki, hogy a használatmegosztási szerződés - mint intézmény - létjogosultsága a Ptk. közös tulajdonra vonatkozó általános szabályaiból vezethető le. Az említett általános szabályok szerint ugyanis a tulajdonostársak a közös tulajdonú ingatlan használatának módjáról – a tulajdoni hányadokhoz igazodó, szótöbbséges határozatban – saját maguk dönthetnek. Annak azonban a bírói gyakorlat szerint nincs akadálya, hogy a tulajdonostársak a használat rendjét a véglegesség igényével rendezzék. Részletes törvényi vagy rendeleti szabályozás hiányában a bírói gyakorlatnak számos eseti döntésben kellett értelmeznie a használatmegosztási szerződés jogi természetét. A rendelkezésre álló bírói gyakorlat alapján a használatmegosztási szerződés főbb jellemzői a következők.

A szerződés nemcsak írásban jöhet létre, hanem szóban és ráutaló magatartással is. (Ld. BH 2007.335 és BH 2001.420.) Valószínűleg a gyártó üzemes és a domboldali példák esetében is bizonyítható lenne egyfajta ráutaló magatartással létrejött használatmegosztási szerződés, ha esetleg vita támadna a tulajdonostársak között a használati viszonyokat illetően. Azonban az egyértelműség és könnyebb bizonyíthatóság érdekében a használatmegosztási szerződést célszerű írásba foglalni. (Természetesen a hitelnyújtó bank és a CSOK-ot rendelkezésre bocsátó Magyar Állam is csak az írásba foglalt szerződést fogadja el.) Sőt a felek általában egy földmérő által készített térképet mellékelnek a megállapodáshoz, amely pontosan rögzíti, hogy melyik tulajdonostárs melyik terület kizárólagos használatára jogosult.

A szerződés hatálya a jogutódokra (azaz a tulajdoni hányadokat a későbbiekben megszerző, jövőbeli tulajdonostársakra) is kiterjed. (Ld. BH 2007.335 és BH 2016.82.) Ez természetesen csak akkor van így, ha ez a szándék kitűnik a szerződésből. Mindenesetre, ha az összes tulajdonostárs, a véglegesség szándékával rendezi a használati viszonyokat (tehát ha nem csupán egy átmeneti szabályozásról van szó), a bírói gyakorlat szerint a szerződés hatálya ki fog terjedni a jogutódokra is. A gyakorlatban a felek a “véglegesség szándékát” oly módon is meg szokták erősíteni, hogy a szerződést – az átláthatóság érdekében – benyújtják a földhivatalhoz. Ebből kifolyólag a használatmegosztást általában ügyvéd által ellenjegyzett magánokirati formában szokták szabályozni.

A kizárólagos használatú terület méretét nem a tulajdoni hányad mértéke, hanem a megállapodás határozza meg. (Ld. BH 2016.82.) Ez azt jelenti, hogy ha egy 1000 négyzetméteres területű ingatlanon ⅛ eszmei hányaddal rendelkezem, azonban a használatmegosztási szerződés alapján a tulajdoni hányadomhoz csupán egy 100 négyzetméteres terület kizárólagos használata tartozik, nem követelhetem további 25 négyzetméter kizárólagos használatát a többi tulajdonostárstól. Arra tekintettel, hogy az általam használt terület kisebb, mint ami önmagában a tulajdoni hányadom mértékéből következne, valamilyen ellentételezésről (például átjárási jog a szomszédos területeken) esetleg meg lehet állapodni a tulajdonostársakkal, ez azonban nem kötelező és nem is szükségszerű.

Összességében azt lehet mondani, hogy a használatmegosztási szerződéssel “mesterségesen” elő lehet idézni egy olyan helyzetet, hogy az eszmei tulajdoni hányad és az ahhoz tartozó, kizárólagos használatú ingatlanrész szinte akként viselkedik, mintha önálló ingatlan lenne.

Faragó János, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda (PwC Legal) munkatársa