Porga Gyula (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy 14 370 vendégéjszakát töltöttek Veszprémben idén április és május folyamán, ami 117 százalékkal haladja meg a tavalyi év hasonló időszakának adatait, miközben országosan 3 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma ebben az időszakban az előző évhez képest.

A Veszprémbe érkező külföldiek száma áprilisban és májusban több mint másfélszeresére nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Az EKF programsorozat kezdetétől május végéig csaknem 1800 programot tartottak, és az események 83 százaléka ingyenes volt.

Ingyenes programokkal sűrítik a fesztiválszezont

Mike Friderika, a VEB2023 EKF programfejlesztési igazgatója emlékeztetett arra, hogy a rendezvénysorozat félidejéhez érve június 14. és 18. között rendezik meg a Felező Ünnepet.

  • A Gyárkertben koncertsorozat várja a látogatókat, fellép az angol származású Tom Odell;
  • a techno és fúvószenekari zene keverékét játszó Meute;
  • a 90-es években alakult brit Morcheeba;
  • a soul-, jazz- és funkdallamokat játszó Chet Faker;
  • a belga Lost Frequencies és a Szegeden alapított City Rocks.

Asztal szépségversenyt rendeznek

 

  • Vasárnap este rendezik meg a veszprémi Séd-völgyben egy másfél kilométer hosszú asztal mellett a Hosszúasztal Piknik elnevezésű programot, amelynek keretében a közös étkezésen kívül asztal szépségversenyt is szerveznek, kísérőprogramként pedig zenészek és mutatványosok szórakoztatják a résztvevőket.
  • Szombaton és vasárnap este az egyetem N épületének szomszédságában lévő kertben Marton Szabolcs zeneszerző adja elő saját szerzeményét, a fényfestéssel kísért koncert a mulandóság témáját járja körül.
  • Június 15. és 18. között rendezik a Rátonyi Róbert Operettfesztivált, amelynek keretében városszerte operett-előadásokat, köztük a Csárdáskirálynőt láthatják a nézők. Szakmai beszélgetéseken találkozhat a közönség Esztergályos Cecíliával és Drahota Andreával, a zárónapon pedig egy cirkuszművészek fellépésével színesített nemzetközi operettgála várja a nézőket.
  • Június 17. és 18. között tartják a Pannon Storyfest nemzetközi történetmondó fesztivált a magyarok mellett külföldi előadók közreműködésével. A Kuttyomfitty Társulat várja az érdeklődőket, Danny Brain mesél a legkisebbeknek, lesz meseösvény és táncház.
  • Június 16. és 18. között a Folkhétvégén egyebek mellett megidézik az egykori aratóbálakat, bemutatják a szanyi népszokásokat és hagyományőrző táncosok is tartanak bemutatót.
  • Június 17-én nyílik a Fixir Galéria és Médialabor a veszprémi várban, ahol vizuális és audiovizuális workshopokat tartanak, illetve kiállításokat lehet majd megtekinteni.
  • A romkoncertek sorozatban június 18-án Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint koncertjét hallhatja a közönség a kővágóörsi zsinagógánál, ahol 20. századi magyar költők megzenésített versei csendülnek fel.
  • Sétapolca címmel sétafesztivált szerveznek Tapolcán június 17-én és 18-án, ahol városi séta és ismeretterjesztő előadások várják az érdeklődőket.