Így az Arena Plaza mellett szeptember közepétől a budai oldal legnagyobb bevásárlóközpontjában, a hamarosan nyíló Etele Plazában is találkozhatnak a céggel a vásárlók. A divatmárka 15 európai országban több mint 140 üzlettel működik, hazánkban 2007 óta van jelen.
A Peek & Cloppenburg második, csaknem négyezer négyzetméteres magyarországi üzletében – az eddigi tematikus elrendezéssel ellentétben – külön emeletet kap a női és férfi ruházat. Az Etele Plazában nyíló boltban a sportruházat is elérhető lesz.
A düsseldorfi és bécsi székhelyű, 1900-ban alapított családi vállalat több mint 130 nemzetközi és saját brand kiemelt forgalmazójaként Európa egyik vezető, többféle márkát értékesítő divatáruházlánca.
Ezekben a kihívást jelentő időkben is igyekszünk előre tekinteni és továbbra is hiszünk a helyhez kötött kereskedelemben, ezért három új üzletet is nyitunk idén – mondta Paul Pörtner, a Peek & Cloppenburg Ausztriáért és a kelet-európai piacokért felelős kereskedelmi igazgatója.
Legolvasottabb

Budapesten szinte úsznak a villamosok, több útvonalon pótlóbusz jár

Újabb giga szállodakomplexum épül a Balaton közepén

Hiába fejlesztett szuperrakétát az orosz tudós, életfogytiglanra ítélhetik

Eltolja a biciklit Valter Attila csapatának főszponzora
Joe Biden megint összerogyott: kell-e aggódni az egészsége miatt?
