A koronavírus-járvány a gazdaság legtöbb szereplőjének csak bajjal járt, de voltak azért olyan cégek, amelyeknek kiemelkedő lehetőségeket hozott. Egy részük organikusan nőtt a piacról (pl. videókonferenciás vagy házhozszállítással foglalkozó cégek), mások pedig nagy állami beszerzéseket csíptek meg a járvánnyal összefüggésben, utóbbiak tavalyi teljesítményét nézzük meg most Magyarországon. Tavaly nagy vitát kavart, hogy a kormány 16 ezernél is több lélegeztetőgépet vásárolt több mint 300 milliárd forintért. 

Az ellenzék által túlárazottnak tartott üzletek a kormány szerint fontosak voltak, mivel az emberi élet minden pénzt megér. Az összegek sorsát most a 2020-as üzleti beszámolók nyilvánosságra kerülése után a Telex követte le és jutott arra, hogy jól jártak a magyar cégek a nagy üzletekkel.

QP | Quality Placement

A lap összesítése szerint - melyet itt olvashat el részletesen - a következő cégek nyertek nagyot:

  • a Fourcardinal Tanácsadó Kft., mely tulajdonosi szerkezete Rahói Zsuzsanna, a miniszterelnök főtanácsadójának köreiig ér 216-szorosára növelte árbevételét: 49,5 milliárd forintos forgalma lett az 1000 darab invazív lélegeztetőgépet beszerző cégnek. Tiszta nyereségük 2020-ban 15,9 milliárd forint volt (ez 513-szor nagyobb a 2019-esnél), 15,4 milliárd forint osztalékot vettek ki a tulajdonosok.
  • a tőzsdén is jegyzett OTT-One Nyrt. több mint 12 milliárd forint értékben szállított az államnak lélegeztetőgépeket, de a cég 2020-as átfogó eredményei még nem látszódnak - emiatt a jegybank fel is függesztette a kereskedést a cég részvényeivel -, de a 2020-as első három negyedéves adatukat az állami üzlet megdobta: 2019-nek ugyanebben az időszakában még csak 2,9 milliárd forint volt.
  • a Pro Concept Kft. 79 millió euró értékben szállított lélegeztetőgépeket és egyéb egészségügyi felszereléseket Magyarországra, a cég 2019-es 3,8 milliárd forintos árbevétele 2020-ra 35,4 milliárdra nőtt, de tavaly csak 3,1 milliárd forint volt az adózás előtti eredményük (egy évvel korábban 2,9 milliárd forintot jelentettek). A cég tulajdonosát egy korábbi azeri pénzmosási üggyel hozták kapcsolatba a sajtóban.
  • a Medirex Zrt.-vel 14,87 milliárd forintértékben szerződött az állam infúziós pumpák, maszkok és más egészsgégügyi termékek beszerzésére. A 2019-es 5,46 milliárd után 2020-ban 21,26 milliárd lett a forgalmuk, az eredmény 505 millió forintról 6,72 milliárd forintra hízott.
  • A TBÉSZ Távközlési és Biztosítóberendezési, Építő és Szolgáltató Zrt. 3,69 milliárd forint értékben hozhatott be maszkokat, ezzel több mint kétszeresére, 5,91 milliárdra nőtt a bevételük egy év alatt 2020-ra. Az adózás előtti eredmény viszont csak 7 millió forint volt.
  • a Limitless Medical Kft. egy 2,19 milliárd forintos állami lélegeztetőgép-beszerzést bonyolított, de lehetett más bevételük is, mert a beszámoló szerint az 6,54 milliárd forint lett, amiből 970 millió forint adózás előtti eredmény maradt meg.
  • a Celitron Medical Technologies Kft. saját gyártású lélegezetetőgépeket szállított az államnak 29 millió euró értékben. Bevételük a 2019-es 1,06 milliárdról 10,46 milliárdra hízott, az eredmény a 199 millió forintos mínuszból, 2020-ra már 2,6 milliárd forintra lőtt ki.
  • a Mészáros Lőrinc-közeli szombathelyi focicsapat támogatójaként is szereplő Endo-Plus-Service Kft. orvosi műszerek üzembe helyezésére szerződött az állammal: az árbevétel a duplájára nőtt 2019-hez képest tavaly, 3,83 milliárd forint volt tavaly. Az eredmény csak 237 millió forint lett a korábbi 127 millió forint után.

A portál felhívja a figyelmet, hogy sok cég még be sem számolt a tavalyi évi teljesítményéről az állami partnerek közül.