A fogyasztóvédelmi hatóság szerint eddig négy esetben követett el a Lidl Magyarország Bt. jogsértést a hatósági áras termékek értékesítése kapcsán – derül ki a jogerős fogyasztóvédelmi határozatok átvizsgálásából, amit a Világgazdaság idéz. Ezekért a hatóságok összesen kis híján négymillió forintra bírságolták a kiskereskedelmi láncot.

A Lidl nem azon bukott meg, hogy drágábban adta volna a jelen állás szerint október 1-jéig hatósági áras termékeit – ahogy arra az Aldi esetében volt példa –, hanem mert az egyes hatósági áras termékekből kisebb készletet tartott az adott boltjában, mint amennyit kötelező lett volna.

Másként számolt a kereskedő és a hatóság

A Lidl azzal érvelt, hogy a mennyiség számításánál az országos átlagértéket úgy kalkulálták ki, hogy egyedileg minden boltjukra lebontva számolták ki a 2021. évi adatok alapján. Így szerintük összességében teljesül a jogszabály által a kiskereskedőre előírt átlag szerinti mennyiség biztosítása, és minden boltban garantáltan rendelkezésre fog állni a szükséges mennyiség, amihez az adott bolt vásárlóközönsége hozzászokott.

Mi értelme lenne Siófokon annyi húst kitenni a pultba most, mint egy forgalmas budapesti boltban – tették fel a kérdést a hatóságnak. A hatóság szerint azonban az adott napra vonatkozó átlagot kell a polcokra kihelyezni, nem pedig egyedileg kalkulálva.