Az éves cégbeszámolók alapján a 2016-ban alapított Bolt HTX Kft. egészen más ligában játszik, mint a többi taxis társaság. Az első, csonka évben még veszteséget termeltek minimális bevétel mellett, de 2017-ben, az első teljes üzleti évükben már több mint 160 millió forintot szedtek be a hozzájuk csatlakozó sofőröktől, amelyből adózás után 65 millió forint maradt.

Ezt követően mind a bevételük, mint a nyereségük lendületesen nőtt és a járvány első évében, 2020-ban ugyan volt egy kis visszaesésük, de tavaly már az 1,57 milliárd forintos árbevételből 576 milliójuk maradt.

A cég tulajdonosai eddig három évben döntöttek osztalék kifizetéséről: a 2018-as pénzügyi évüket követően 36 millióról, majd 2020 után 516 millióról, most pedig 1,26 milliárdról. A Bolt három magánszemély, Szilágyi Balázs, Poprócsi Zsolt és Ferentzy Zoltán tulajdonában van.

A Főtaxi Zrt. bevétele 2021-ben minimálisan nőtt az egy évvel korábbihoz képest, 1,29 milliárd forint lett az 1,28 milliárddal szemben. Nyeresége ugyan minimális lett, alig 9 millió forint, de a 2020-as 218 milliós veszteséghez képest nem rossz eredmény.

A Főtaxi 50 százaléka jelenleg a Balázs Péter ügyvéd tulajdonában lévő Immotus Zrt.-é, de a milliárdos Nagy Elek is jelentős érdekeltséggel bír két cégen keresztül.

A Főtaxi már korábban megvásárolta az MB Elit Taxit, legutóbb pedig hivatalosan is a cégbe olvadt a Budapest Taxi, amelynek autói Főtaxi márkanév alatt járják a fővárosi utakat.

A 6X6 Taxinak szintén mérsékelt (2,3 százalék) ütemben nőtt az értékesítési bevétele 481 millió forintra, amelyből 27,3 millió forintos profit maradt. Osztalékot nem vett ki a két tulajdonos.

A cég 51 százaléka 2020 végéig a Bermű Kft. tulajdonában volt, amely Zengő Zoltáné, a Zengő Motorsport tulajdonosáé, azóta viszont Zengő Virág nevére került a tulajdonrész. 49 százalék az Illés Holding Zrt.-é, amely a többek között vasúti szállításban érdekeltséggel rendelkező Illés Tamásé.

A City Taxi Fuvarszervező Szövetkezet 394 milliós bevétel mellett - amely 11 százalékos növekedés - közel 17 százalékos veszteséggel zárta az évet. Egy évvel korábban gyakorlatilag nullszaldósak voltak.

A szövetkezeti formában működő cégnek 407 tagja van, egy évvel korábban még 413 volt, de közben 26 fő kilépett, 20 pedig be. A cég kiegészítő mellékletében arról írnak, hogy tagjaik hamarosan jelentős számban érik el a nyugdíjkorhatárt, ugyanakkor a fix tarifák emelése miatt elindulhat egy beáramlás is.

Az egy székhelyre bejelentett Taxi 4 Kft. és Tele 5 Taxi Kft. tulajdonosai a Pásztor-család tagjai. Előbbi 135 milliós bevétellel (-24,2 százalék) zárta az évet 6,4 milliós veszteség mellett. Ettől függetlenül 28 milliós osztalékot fizettek ki a tulajdonosok.

A Tele 5 értékesítési bevétele 12,6 millió forint volt 11,3 milliós veszteség mellett, amely hasonló az egy évvel korábbi számokhoz.

A fenti számok természetesen nem a taxisok bevételét jelenti, a fuvarszervezők bevételét nagyrészt az a "tagdíj" vagy szolgáltatási díj jelenti amelyet a sofőröktől kapnak.

Jó év jöhet

2022 fellendülést hozhat a taxisok számára egyrészt azért, mert a járvány után beindulni látszik a külföldi turizmus, másrészt pedig május 9. óta a korábbinál magasabb díjakon dolgozhatnak.

  • Az alapdíj 700 forintról 1000 forintra,
  • a kilométerdíj 300 forintról 400 forintra,
  • a percdíj 75 forintról 100 forintra emelkedett.

Egy 10 kilométeres út, 15 perces állással eddig került 4 825 forintba, mostantól pedig 6 500 forintot kell érte fizetni.

Korábban Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke arról beszélt a Napi.hu podcastjában, hogy az emelést a szakszervezetek már régóta kérték ugyanis a tarifák 2018-ban nőttek utoljára, azóta pedig mind az árak, mind pedig a bérek jelentősen elszálltak. Eközben a taxisok is komoly áldozatai a kormány árfolyam-politikájának, amelynek eredményeképpen Magyarországon 9,2 százalékkal százalékkal nőtt az új autók ára, miközben az EU-ban az átlag csak 3,5 százalék. Érdemben emelkedtek a biztosítási- és szervizköltségek is.