Szabályos parkolásra figyelmeztető táblákat helyezett ki több forgalmas utcába a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapest közút, újabb lépést téve ezzel a kiszámíthatóbb parkolásért. A Nefelejcs, a Dohány és a Wesselényi utcában újonnan kihelyezett táblák célja, hogy egyszerűbbé tegye a trolibuszok és az utasok közlekedését - olvasható a BKK oldalán.

Az intézkedés azért is fontos, mert a fővárosban évente több mint kétezer olyan esetet regisztrálnak, amikor egy szabálytalanul parkoló autó akadályozza a BKK járatainak haladását. Ezek a helyzetek azonban nem csak a közlekedésszervező társaságnak okoznak plusz munkát, hanem az utasokat is akadályozzák a stresszmentes utazásban.

A BKK szerint az esetek mindegy fele a belvárosi trolibuszvonalakat érinti, ahol a többnyire szűk utcák és az áramellátáshoz való kötöttség miatt sokkal nehezebb kikerülni a rosszul parkoló autókat.

A helyszínek kijelölése nem véletlen: az idei évben eddig összességében a Nefelejcs utcában mintegy 48 órát állt a forgalom, míg a Dohány utcában több mint 36 óra, a Wesselényi utcában pedig közel 12 óra volt a zavarok összideje.

Nem ez az első olyan lépés, amellyel elejét veszik az autóbuszok és trolibuszok akadályoztatásából fakadó torlódásoknak. Elsőként, még 2021 márciusában beton terelőelemeket helyeztek ki a VI. kerületi Szondi utca–Izabella utca csomópontban, ennek köszönhetően az autók csak a parkolásra kijelölt területeken tudnak megállni. Szintén idén tavasszal megerősítették a parkolást szabályozó figyelemfelhívó felfestéseket a XII. kerületi Ugocsa utca–Márvány utca csomópontjában, ezzel elősegítve a 105-ös autóbusz akadálymentes kanyarodását.

A BKK hangsúlyozza, ha a szabálytalanul parkoló autók akadályozzák a járműveket, az illetékes hatóságok elszállíthatják azokat, a gépkocsi tulajdonosa pedig 10 ezertől 30 ezer forintig terjedő pénzbírságra számíthat.