Vannak közismert városi legendák arról, hogy egyes csomagolásokban jóval kevesebb van egy adott termékből, mint azt az ember gondolná: általános tévhit, hogy a literes tej valójában csak 0,9 litert tartalmaz, ahogy a 19 szálas cigarettás dobozból sem igaz semmi. Jó ideje szabályozza már az Európai Unió és a magyar hatóságok is, hogy ezeknél a termékeknél annyi legyen a csomagoláson belül, amennyinek lennie kell.

De mint minden legendának, ennek is van valóságalapja, amellyel most, hogy több hónapja 10 százalék körül vagy jóval afelett van az infláció, valóban találkozhatnak a fogyasztók. A zsugorflációként vagy legrammozásként ismert jelenség lényege, hogy a megszokott csomagolású áruk egy részénél csökkentik a töltősúlyt. Ha pedig valaki megszokásból vásárol, akkor észre sem veszi, hogy a megszokott 100 gramm helyett már csak 80 gramm van egy tasakban. A vásárlók nem feltétlenül veszik észre, hogy kevesebb szalámihoz jutottak hozzá, mint szoktak, miközben ugyanannyit fizetnek. 

Mire is jó a zsugorfláció?

A zsugorfláció lényegében nem más, mint egy kedélyjavító szolgáltatás: az ember nem érzi annyira a drágulást, miközben az pontosan ugyanannyira eléri. A pénze ténylegesen kevesebbet ér, mint egy hónappal korábban, ténylegesen kevesebbet tud vásárolni, csak ez nem tűnik fel neki a boltban. 

Egy egyszerű példán keresztül úgy érthető meg, hogy ha egy csokoládé egy kilogrammra vett egységára 1000 forint, akkor a 100 grammos csokoládét 100 forintért lehet megvenni, a 80 grammos pedig 80 forint. Azonban ha 1200 forintra emelkedik a kilós ár, akkor 120 forint egy 100 grammos csomagolás, ha viszont 80 grammot kezdenek árulni, akkor 96 forint az ár. Ilyenkor a boltok jellemzően a 4 forint különbözetet haszonként el tudják könyvelni, és inkább 100 forintra árazzák a kisebb csomagolást.

Milyen termékeknél jellemző a legrammozás?

Általában a sajátmárkás termékeknél használják ki legelőször a zsugorflációt a boltláncok. Ez jellemzően a saját csomagolású szalámik, sonkák, tejfelek esetében történik meg a leggyorsabban, továbbá a péksüteményeknél. Az átlagfogyasztó most a boltokban láthat is bőven 80 grammos szalámikat vagy 400 grammos tejfeleket (itt egyébként még öt éve teljesen elterjedtek voltak a spórolós, 500 grammos változatok).

A pont a példában említett csokoládék esete kicsit más, bár itt is gyakori: a '90-es években gyerekkorukat élők még emlékezhetnek a 150 grammos csokoládékra, ami csábítja is őket a „régen minden jobb volt” nosztalgiázásra. Azonban pont az édességeknél annak köszönhető a méretcsökkenés, hogy az egészségügyi szabályozások egyre szigorúbbak azt illetően, hogy mennyi cukor lehet egy termékben, amit viszont azért nehéz betartaniuk, mert a cukor nemcsak az édességre (és kalóriatartalomra) van hatással, hanem a csokoládé állagára is. Ezért inkább kihasználják, hogy kisebb kiszerelésbe kevesebb cukor kell, hogy még az állag is jó legyen. Az édesipar másik megoldása, hogy megjelennek a töltelékek a termékekben.

Visszatérve a naponta fogyasztott élelmiszerekhez, a Napi.hu több száz termék méretváltozását figyelte az elmúlt egy évben, amelyhez főleg a Mindenár.hu adatbázisát használta, valamint a boltláncok akciós újságjait figyelte. A márkaneveket, illetve a boltláncokat direkt nem nevezzük meg a cikkben több okból is:

  • egyrészt maguk a cégek nagyon érzékenyek arra, ha egy-egy konkrét terméket kiragadnak, mivel a konkurenseik is ugyanezt csinálják,
  • másrészt az élelmiszeriparban a gyártási költségek jelentősen emelkedtek, de a csomagolóanyagoknál is jelentős drágulás tapasztalható (főként a magas kőolajárak miatt a műanyagoknál),
  • harmadrészt sok esetben különböző egészségügyi előírások miatt zsugorodnak a kiszerelések,
  • negyedrészt sok esetben megmaradtak a nagyobb kiszerelések is a forgalomban, tehát nem állítható, hogy valaminek a töltősúlyát simán lefaragták 10-20 százalékkal.
  • Azt is fontos kiemelni, hogy a legrammozás nem egy piszkos trükk, hanem egy bevett gyakorlat szinte minden fogyasztói termék esetében, feleslegesen tenné célponttá a gyártókat.

A vizsgálataink alapján a leggyakrabban a pékáruk súlya/kiszerelés nagysága változott az elmúlt másfél évben, amikor az infláció intenzívebbé vált. Külön igaz ez az előrecsomagolt toast kenyerekre, amelyeknél 2019-ben (a járvány előtti utolsó prosperáló évben) még 87,2 százalékban a boltok kínálatában 500 grammos kiszereléseket árultak, míg mostanra a leggyakoribb csomagolások csak 350 grammosak.

Ugyanez igaz a helyben sütött vagy pékségtől megvett és viszonteladott kenyerekre is: korábban a kínálatokat uralták a félkilós kenyerek, mostanra viszont már itt is 350 grammos változatok teszik ki a portéka 50 százalékát a legtöbb nagyobb üzletben. Itt viszont az is megfigyelhető, hogy kevesebb már a hagyományos fehér/félbarna/rozskenyér, elterjedtebbek lettek a különböző szezámmagos, de még a kenderes kenyerek is.

A feldolgozott tejtermékeknél a joghurtok és a tejfelek mentek össze a leginkább, de a korábbi 150 milliliteres főzőtejszíneket is felváltották a kisebb szériák.

A cikk elején emlegetett felvágottaknál nehéz igazságot tenni. A téliszalámik esetében a 100 gramm maradt az etalon, de a paprikás szalámiknál, vastagkolbászoknál, valamint a fantáziadúsabb nevű csemege paprikás szalámiknál viszont megjelentek a 80 grammos kiszerelések. Sőt, a július 11-én kezdődő héten már 70 grammos termék is megjelent az egyik hazai boltláncnál.

Minél nem trükköznek az árakkal?

A legkevésbé a darabolt, de előre csomagolt sajtoknál látszik a zsugorodás. Ugyan vannak olyan camembertek, chedárok, ahol mondjuk 800 grammról 750 grammra módosultak a kiszerelések, de ezek jellemzően importtermékek. A külföldről behozott áruknál a gyártók motivációja eltérő is lehet, például a csomagolóanyagok már említett drágulása miatt is dönthettek úgy, hogy inkább kisebb darabokat kezdenek gyártani. A vajaknál szintén nem jellemző a zsugorodás, a teavajaknál mutatóba is alig találni a megszokottnál kisebb kiszerelést. 

Ugyanígy a söröknél sem jellemző, hogy a félliteres dobozokat és üvegeket lecserélnék. Ennek oka, hogy egy gyártósort átállítani kisebb csomagolásokra jóval költségesebb, mint kevesebb szalámit tenni egy tasakba. Sokszor nem is éri meg változtatni, a fogyasztók is könnyebben elfogadják a lassan emelkedő árakat. 

Találtunk több olyan nagy gyártót is, amelyik egyáltalán nem változtatott a kiszereléseken, az árakat is lassabban emelte. Ennek lehet oka, hogy a profitmarzsot csökkentették egy ideig, hogy ne veszítsék el a fogyasztókat, de az is, hogy olcsóbb alapanyagokat választottak, vagy jobb beszállítókat találtak.

A KSH inflációs adataiban megjelenik a zsugorfláció?

Fontos tisztázni, hogy a zsugorfláció a boltok és a gyártók közérzetjavító és profitmegőrző módszere, arra nem alkalmas, hogy a statisztikákban elfedje a drágulást. Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatalnak ugyan vannak emberei, akik minden hónapban vásárolnak bizonyos, az inflációs kosárban szereplő termékeket, aztán ezeknek az árát összehasonlítják, de nem ragadnak le annál, hogy az azonos termékeknél számítanak egy átlagot, hogy aztán azt az előző hónappal hasonlítsák össze.

Mint a Napi.hu-val a statisztikai hivatal közölte, külön módszerrel szűrik ki a legrammozást. „A kiszerelés méretének változásából eredő árhatás kétféle módon kerülhet elszámolásra a termék típusától függően. Egyes termékek, például tejek, sajtok, húsok vagy felvágottak esetében eleve egy naturális mértékegységre, például literre vagy kilogrammra vetített egységár kerül általunk rögzítésre” – szól a KSH tájékoztatása, aminél érdemes is felidézni az 1000 gramm csokoládés példát, amelyet használtunk a jelenség megmagyarázására.

De a hivatal más termékeknél is résen van, mint válaszukban írták lapunknak, „más termékek esetében a kiszerelésméretek esetleges változását folyamatosan monitorozzuk és amennyiben szükséges, a felírt árat a kiszerelés változásának arányában korrigáljuk.” Vagyis nemcsak az ár-, de a méretváltozás százalékos anyagát is megfigyelik, majd súlyozzák. 

Így tehát ugyan előfordulhat, hogy például júliusban többnek érezte a lakosság a drágulást, mint az éves összevetésben számított hivatalosan 11,7 százalékos inflációs adat, itt a magyarázat más lehet. Egyrészt a KSH az ország összes vidékének bolti árait súlyozza, másrészt az egyes háztartások fogyasztói kosarai eltérők, vagyis ahol jobban szeretik a párizsit, ott az elmúlt hónapokban kisebb drágulást tapasztaltak, mint ahol sajt van mindig a hűtőben.