A forgalmi bázismodell kialakításának becsült összköltsége nettó 268 millió forint, ez azonban nem terheli a hazai költségvetést, mert uniós forrásokból valósul meg.

A BKK 2012 nyarán kezdte meg az egységes forgalmi modell elkészítésére vonatkozó közbeszerzési dokumentáció összeállítását, most pedig megjelent az ajánlati felhívás, amelyre várják az alkalmas vállalkozók jelentkezését.

A várhatóan 2013 tavasz végén induló munka során célzott háztartás-felvételek és forgalomszámlálások alapján alakul majd ki a fővárosra és agglomerációjára vonatkozó modell, a nyilvánosságot biztosító online felület, valamint a modellt a meglévő adatbázisokkal összekapcsoló interfészek. A munka eredményeként 2014 tavaszára készülhet el az egységes bázismodell, amely a BKK jövőben közlekedésfejlesztési projektjének megvalósíthatósági tanulmányaihoz kerülhet először felhasználásra.

A fejlesztésre azért van szükség, mert az uniós irányelveknek megfelelően minden beruházás előtt megvalósíthatósági és gazdaságossági vizsgálatokat kell végezni. A korábbi, európai uniós és más külső forrásból megvalósuló projektek előkészítése során a beruházások hatásvizsgálatához az egyes tervezőcégek saját készítésű forgalmi modelljeiket használták fel. Ebből a gyakorlatból adódóan a közlekedésfejlesztési beruházások különböző forgalmi modellek alapján kerültek elemzésre, így a tervezett projektek kölcsönhatásainak feltárása sem lehetett teljes körű: a különböző modellek eltérő eredményeket adtak. Ráadásul e modelleknél a forgalmi igényeket megalapozó adatbázis a 2004-2005 során elkészített, több mint 50 ezer háztartásra kiterjedő BKV adatfelvétel volt. Tekintettel arra, hogy az adatfelvételek óta több mint 9 év telt el, valamint arra, hogy az elmúlt időben a közlekedési szokások, a gazdasági helyzet is jelentős mértékben változott, elengedhetetlenül fontos az adatok aktualizálása, frissítése is - írja a BKK.