Tömeges szalmonellafertőzés Debrecenben

Az elmúlt három napban 54 gyereket láttak el a Debreceni Egyetem (DE) szakorvosai feltételezett szalmonellózis gyanújával - írja az MTI Berényi Ervin, az egyetem klinikai központjának elnökét idézve.
Szász Péter, 2019. szeptember 21. szombat, 16:07
Fotó: Getty Images

44 gyerek a klinikai központ gyermekklinikájára, 10 pedig a Kenézy Gyula egyetemi kórház infektológiájára került.

"Az elmúlt 24 órában mindenkinek stabilizálták az állapotát, senki sincs életveszélyben. Ketten már hazamehettek, a jövő héten pedig valószínűleg a többiek is hazatérhetnek" - mondta a professzor.

A gyerekek súlyosan kiszáradt, de nem életveszélyes állapotban hányással, hasmenéssel, magas lázzal kerültek kórházba. A tömeges megbetegedés okainak tisztázása folyamatban van. Korábbi sajtóértesülések szerint a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul.

A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági-, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben, a laboratóriumi vizsgálatok folyamatban vannak.

Azt még nem tudni, hogy a megbetegedést mi okozta, mindenesetre az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek ez iskolaszünetet, a konyha is működik.

HOZZÁSZÓLÁSOK