A kormány legfontosabb ellenfelei nem az ellenzékben keresendők - idézte a Magyar Nemzet a kötcsei értelmiségi találkozón elhangzott Orbán-beszédből kiszivárogtatott híreket. A miniszterelnök harcias beszéddel próbálta felpaprikázni az Fidesz összegyűlt vezető politikusait, illetve a párt holdudvarához tatozó további híveit.

Orbán Viktor arra figyelmeztette hallgatóságát, hogy a választásokat el lehet veszíteni, bár az esélyesség terhe a jobboldal vállán nyugszik. Szerinte a magyar kormányt Washingtonból, Berlinből és Brüsszelből lehet megbuktatni. A kormányfő úgy látja, javítja az esélyeiket, hogy 2010-ben még a médiarendszer 70 százaléka német tulajdonban volt, míg mostanra a fele hazai kézbe került.

 

A miniszterelnök úgy véli, hogy Trianon óta soha nem volt olyan erős az ország, mint most. Szerinte 1920 óta nem volt rá lehetőség, hogy a Magyarország befolyásolja a Kárpát-medence sorsát, de mára a térségben középállami státust ért el. Azért kell nyernie a Fidesznek a választáson, mert egy kormányváltás esetén minden elvész - mondta a politikus a Magyar Nemzet szerint.