A magyarok többsége saját bevallása szerint szabályosan hordja a maszkot, ha elhagyja az otthonát - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. Az eredmények alapján 89 százalékuk szabálykövető, míg 11 százalékuk lazábban veszi az előírásokat.

Az autós közlekedés során 38 százalékuk egyáltalán nem visel maszkot, 51 százalékuk csak akkor, ha idegennel vagy rokonnal utazik együtt, 11 százalékuk pedig minden esetben.

A felmérés többek közt azt vizsgálta, hogy a magyarok a tömegközlekedés vagy autózás során hogyan használják a maszkot. Bár a tömegközlekedési járművekkel utazók száma 20 százalékkal csökkent 2019-hez képest, 89 százalék saját bevallása szerint mindig szabályszerűen viseli a maszkot, tehát orrot és szájat is egyaránt eltakarva. Az érintettek 11 százaléka, azaz kilencből egy ember lazábban veszi az előírást és nem törődik annyira a WHO előírásainak megfelelő viseléssel. A megyeszékhelyeken jóval magasabb, 20 százalékos volt a maszkviselésre kevésbé odafigyelők aránya, mint a fővárosban. A felmérésben megkérdezettek közül senki sem mondta azt, hogy a tömegközlekedés során megpróbálná elkerülni a maszkhasználatot.

Vannak, akik az autóban is maszkot hordanak saját egészségük és a családtagok megóvása érdekében és akadnak olyanok is, akik állandó szellőztetéssel oldják meg ezt a problémát. A válaszadók 38 százaléka személyautóban nem visel maszkot, 25 százalékuk csak akkor, ha idegenekkel ül együtt egy autóban, 26 százalékuk pedig akkor is hordja, ha távolabbi ismerősökkel utazik együtt. Az autóval közlekedők 11 százaléka számít igazán óvatosnak: ők még egyedül vagy közeli családtaggal együtt utazva is viselnek maszkot.