Indokolt az "atomfegyver" bevetése Magyarország ellen - Európai Parlament

Súlyosan bírálják a magyarországi jogállamisági helyzetet az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő különjelentés tervezetében, amelyet csütörtök reggel ismertettek a testület brüsszeli ülésén.
K. Kiss Gergely, 2018. április 12. csütörtök, 10:13

Az Európai Parlament szakbizottsága a vasárnapi választások után még súlyosabbnak ítéli a helyzetet, ez is tükröződik a hetes cikkely szerinti eljárásról szóló jelentésben - idézi az MTI.

Súlyos, rendszerszintű jogsértéseket tapasztalt Magyarországon az Európai Parlament Állampolgári, Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE), ezért javasolni fogja az uniós alapszerződés 7-es cikkelye szerinti eljárás megindítását, illetve az uniós források kifizetésének felfüggesztését, de akár az eddig kifizetett pénzekkel kapcsolatos vizsgálatot is - állapítja meg a LIBE tagja, Judith Sargentini által készített jelentés tervezete.

A zöldpárti képviselő kiemelte: nem ez az első alkalom, hogy 2010 óta figyelmeztetni kell Magyarországot. Kiemelte azt is, hogy a korábbi jogsértéseken túl újabbak is várhatók, hiszen az Országgyűlés hamarosan szavazhat a Stop Soros-törvénycsomagról.

A jelentés elkészítésére az EP tavaly májusban adott felhatalmazást, amikor elfogadták a magyarországi helyzetről szóló határozattervezetet. Ebben többek között az állt, hogy a kormány helyezze hatályon kívül a menedékkérőkkel és civil szervezetekkel kapcsolatos szabályokat szigorító törvényeket, az Európai Bizottság pedig szigorúan ellenőrizze az uniós források magyarországi felhasználását.

A dokumentumról csütörtök délelőtt tartotta első vitáját a szakbizottság, vagyis megkegyelmeztek a Fidesznek, hiszen a választások utánra halasztották az ismertetést. A dokumentumot hivatalosan április végén mutatják be, ezt követően lehet módosító javaslatokat benyújtani. A költségvetési ellenőrző bizottság azonban már közzétette a saját szakvéleményét: ebben az áll, hogy a korrupció és az államháztartás átláthatatlansága miatt fel kellene függeszteni az uniós források kifizetését, hacsak az ország nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez.

Megindult a perpatvar

A jelentéstervezetet a bizottság több tagja is csak az ülés kezdetén vehette kézbe - ezt Gál Kinga fideszes képviselő szóvá is tette a vitában, amely a végén egy magyar belpolitikai vitává vált. A jobbikos Morvai Krisztina - aki reggel közölte, hogy pártja kérése ellenére nem mond le mandátumáról - a fideszes képviselőket (Gál Kinga után Járóka Líviát) követve arról beszélt, hogy a vasárnapi választáson a nemzeti kormány kétharmados felhatalmazást nyert, az EP pedig destabilizálni akarja Magyarországot. "Majdan-szagot érzek, ne hagyjuk, hogy megvezessenek minket" - tette hozzá az ukrajnai forradalomra utalva a politikus. Ujhelyi István szocialista képviselő a magyar felszólalásokra úgy reagált: "betekintést nyerhettek abba, hogy milyen hazudozás folyik Magyarországon".

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője tegnap arról beszélt az MTI-nek, hogy az EP bosszút akar állni a magyar választópolgárokon, mert a kormánypártokra ilyen magas arányban szavaztak.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix5, 2018.04.13 14:20

@atombandi:
Mi van more, mit vartyogsz?
Rád jött a szófosás?
:D

Az meg hab a tortán, hogy mennyire lenézed a vidéket te városi majom...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2018.04.13 11:59

@Abbe:
azert, mert nem erti a kerdest. egy zsakfaluban egy zombinyuggernek vajon milyen javai vannak? neki az a problema, ha nem esik nyaron az eso, es locsolni kell a pradicsomot. nem tudja ertelmezni azokat a kerdeskoroket, hogy metro, atomeromu, repter, oktatas stb.

ezek olyan kerdesek, amik az o kis eletet nem befolyasoljak, vagy azt hiszi roluk, hogy nem befolyasoljak. igy viszont csont nelkul elfogadja es propagalja a fidesz "tanait". ettol sem lesz tobb paradicsom a kertben, de legalabb ugy erzi, hogy tartozik valahova, es nyertek.

be kene szantani a falvakat, tul ingerszegeny a kornyezet es nem evtizedes hanem lassan evszazados lemaradast konzerval. a 21. szazadban a magyar lakossag harmada 5000 fo alatti faluban el. ott nincs se iskola, se korhaz, se semmilyen infrasturktura, mar annak orulnek, ha nem a kertbe kell kijarni szarni. a 21. szazadban ok ezen a szinten elnek, hol vannak ezek az ipar 4.0-tol, a virtualis valosagtol, az infokommunikaciotol stb? meg a szavakat sem ertik, csak az arab szamoktol rettegnek...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix5, 2018.04.12 23:31

@Abbe:
"A gyújtogatásra soha sehol nincs mentség."

A békés tüntetés lovasrohammal való szétverésére, megbilincselt emberek ujjainak eltörésére, fogdai kegyetlenkedésekre, szemkilövetére, azonosító szám levételére soha sehol nincs mentség!
Vgy mégis?
Ja, persze, nektek liberálfasisztáknak mindent szabad!

Amúgy meg, ha kilőnék a szemed te is gyújtogatnál!
:D

"ha a te javaid pusztultak volna a "felkelésetekben"

Nyilván ideges lettem volna, de hogy jön ez ide?
Ti kezdtétek a provokációt és a békés Fidesz tüntetést lovasrohammal vertétek szét!

More, te mit tettél volna ha a lovasrendőr kardlappal fejen vág?
Ja tudom, te akkor se lettél volna ideges, hiszen mégiscsak birka vagy!
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix5, 2018.04.12 23:23

@zana:
A te fajtád meg verte a megbilincselt embereket egyeseknek meg kilőtte a szemét..
Fletó provokálta volt az egészet!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2018.04.12 23:10

Szerintem vigyétek a mutyikalandparkjaitokat meg kisvasútjaitokat aztán auf Wiedersehen, brüsszeli Mórickák.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html