Kedden - ahogyan több elemző is megfogalmazta - a Demokrata Párt múltjának befolyásos és jövőjének ígéretes politikusai beszéltek: Jimmy Carter és Bill Clinton volt elnököktől és John Kerry volt külügyminisztertől Alexandria Ocasio-Cortez New York-i képviselőig sokan fejtették ki álláspontjukat. Felszólaltak republikánusok is: Colin Powell, a Bush-kormányzat volt külügyminisztere állt ki Joe Biden elnökjelöltsége mellett és a néhai John McCain republikánus szenátor özvegye, Cindy McCain készített a férje és Biden közötti baráti kapcsolatot felidéző filmösszeállítást, amelyet Biden elnökjelöltségének támogatásaként értékeltek - írja a hvg.hu.

Ezt követően megkezdődött az elnökjelölés folyamata. Két politikus Bernie Sanders vermonti szenátort ajánlotta, hárman pedig Joe Biden mellett érveltek. Majd valamennyi tagállamból és tengerentúli területről bejelentkeztek a demokraták - köztük választott képviselők, polgármesterek, vagy helyi politikusok - és jelezték, hogy náluk az előválasztásokon hány delegátust "szerzett" Biden és hányan döntöttek Sanders mellett, illetve az adott tagállam kit lát szívesen elnökjelöltként. Keleti parti idő szerint este tíz óra körül már megvolt a szükséges számú delegátus ahhoz, hogy Joe Biden nyerje el a párt elnökjelöltségét.

A 77 éves Biden a Delaware államban lévő házából jelentkezett be a feleségével együtt. Az est záróbeszédét Jill Biden, az elnökjelölt felesége mondta el, elsősorban a családi életük egyes epizódjait elevenítve fel. Jill Biden azt hangoztatta, hogy a férje együttérző, hívő és a választóihoz mindig hűséges ember.

Joe Biden csütörtökön, a konvenció zárónapján mondja el a jelöltséget elfogadó beszédét.