Fordulat a magyar gyógyszertárakban

A járvány miatt több mint 2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom. A járványhatás nélkül 6,5 százalékos lett volna a többlet. A gyógyszerforgalom jókora mínuszba került.
Csernátony Csaba, 2020. július 6. hétfő, 09:12
Fotó: Napi.hu

Mínuszban maradt a kiskereskedelem májusban: éves összevetésben 2,8 százalékkal csökkent a forgalom, a naptárhatással korrigált adatok szerint 2,1 százalékos volt a visszaesés - közölte hétfőn a KSH. Az év első hónapjaiban, a járvány magyarországi megjelenéséig még tempósan - januárban 7,6 százalékkal, februárban közel 11 százalékkal - nőtt a forgalom, így az év első öt hónapjában 1,5 százalékos volt a növekedés.

A májusi csökkenés elsősorban az üzemanyag-forgalom közel 14 százalékos hanyatlásával magyarázható, ugyanis az élelmiszer-forgalom 1,8 százalékkal, a nem élelmiszerek forgalma pedig 0,7 százalékkal emelkedett. A KSH szerint májusban a járvány miatt előállt veszélyhelyzet 8,6 százalékpontos csökkenést idézett elő, a járvány nélkül becsült 6,5 százalékos növekedést figyelembe véve jött ki a a naptárhatással korrigált 2,1 százalékos visszaesés. A nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek volumenindexe 11, az üzemanyag-forgalom 19 százalékponttal alacsonyabb annál, mint ami a korábbi adatok alapján becsülhető. Az élelmiszer üzletek forgalmán csak kis mértékben volt érezhető a koronavírus hatása.

A nem élelmiszereken belül a a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikkek forgalma 10 százalékkal, a cipők és ruházati termékek forgalma 40 százalékkal esett. Az online kiskereskedelem továbbra is meredeken emelkedőn van: a csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 59 százalékkal emelkedett, folytatva az évek óta tartó bővülést.

A gyógyszerforgalom változatosan alakult ebben az évben a koronavírus-járvány miatt. A korrigált adatok szerint januárban 0,9 százalékkal, februárban 16 százalékkal, márciusban pedig 48 százalékkal emelkedett a forgalom, utóbbi kiugró ütem a járvány miatti gyógyszerfelhalmozással magyarázható. Áprilisban ugyanakkor több mint 5 százalékkal, májusban pedig már bő 10 százalékkal csökkent a gyógyszerforgalom.

 

 

 

 

 

 

 

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

totyika, 2020.07.07 19:52

És ezen vajon miért csodálkozik a KSH túlsúlyos asszonya?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html