Koronavírus: erdélyi magyar kutatók által kifejlesztett vírustesztet dobtak piacra Romániában

A sepsiszentgyörgyi Proel Biotech cég piacra dobott egy kórházaknak és diagnosztikai központoknak szánt tesztet, amely alkalmas a SARS-CoV-2 vírusfertőzés ellen termelt, IgG típusú antitestek kimutatására - közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében a társaság.
Szabó Zsuzsanna, 2020. november 26. csütörtök, 16:55
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A teszt a diagnosztikai és kutatólaboratóriumokban jól ismert és rendszeresen használt ELISA-módszeren alapul. A most piacra dobott termék az első olyan romániai fejlesztésű teszt, amellyel a SARS-CoV-2 vírusos fertőzésen átesett betegek immunválasza mérhető fel - kevesebb mint két óra alatt. A teszt a hatósági bejegyzéshez készült hitelesítési kísérletek során sem álpozitív, sem álnegatív eredményt nem adott.

A termék megkapta a Romániai Nemzeti Gyógyszerészeti és Gyógyászati Eszközök Ügynökségétől a szükséges engedélyeket, a gyártótól már megrendelhető, és a következő hetekben a forgalmazók is kezdik terjeszteni.

Az MTI által idézett közlemény szerint Fejér Szilárd, a kutatás vezetője elmondta, hogy a teszt arra is alkalmas lesz arra, hogy a majdani koronavírus-oltást követő immunválasz mérhetővé váljon, vagyis látható legyen, hogy egy beoltott személy immunrendszere milyen mértékben képes ellenállni a fertőzésnek. A teszt a vírus olyan alkotóelemeit (elsősorban fehérjéket) tartalmazza ugyanis, amelyek több, fejlesztés alatt álló koronavírus-oltás alapvető alkotóelemei is.

Fejér Szilárd az MTI-nek elmondta: azért csak kórházaknak és laboratóriumoknak ajánlják a tesztet, mert laboratóriumi eszközök kellenek a vérmintát igénylő teszt elvégzéséhez és az eredmény leolvasásához. Azt is hozzátette: nem tervezik, hogy öntesztelésre alkalmas változatot is készítsenek. Ennek az engedélyeztetése sokkal hosszabb, bonyolultabb folyamat lenne. Megjegyezte: tulajdonképpen a piacon megtalálható gyorstesztek egyikét sem lenne szabad öntesztelésre használni.

Fejér Szilárd - a személyes honlapján közölt életrajzi adatai szerint - a Szegedi Tudományegyetemen szerzett vegyészi diplomát 2005-ben, majd a Cambridge-i Tudományegyetemen doktori fokozatot 2009-ben.

HOZZÁSZÓLÁSOK