Népszava: elmaradt a Szputnyik magyar vizsgálata, orosz tesztek alapján kapott engedélyt

El sem kezdődött a Szputnyik V hazai klinikai vizsgálata, amit Kásler Miklős Emberi Erőforrások minisztere decemberben jelentett be - tudta meg a Népszava. A lap szerint a hazai engedélyt az orosz tesztek alapján adták meg.
Szabó Zsuzsanna, 2021. január 23. szombat, 10:58
Fotó: MTI Fotó / Vasvári Tamás

Egymillió embernek elég, kétmillió adag vakcina beszerzéséről írt alá szerződést Oroszországban Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken. A kormány által megvásárolt, tíz dollárnál olcsóbb oltóanyag három ütemben érkezik Magyarországra: az első 300 ezer ember beoltásához elegendő adag várhatóan februárban, majd valamikor később a második körben félmillió, a harmadikban pedig 200 ezer ember beoltásához elegendő mennyiség jön.

A Szputnyik V vészhelyzeti felhasználására az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) szerdán már megadta a felhasználási engedélyt, ez azonban még nem jelenti azt, hogy azonnak oltani is fognak vele. Mint azt a Magyar Hírlapnak Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója elmondta, ha megérkezik egy adag vakcina, annak minden egyes gyártási tételét megvizsgál a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), ami eltarthat 2-3 hétig is. Ez alatt az vizsgálják, hogy az oltóanyag megfelel-e a korábban leírtaknak, és csak ezután kerül az oltópontokra a szer.

Arról a 6000 adag orosz vakcináról azonban, amelyet még decemberben kapott Magyarország, nagy volt a hallgatás - hívja fel a figyelmet a Népszava. Pénteken azonban az OGYÉI azt közölte, hogy okafogyottá vált a tervezett gyógyszerpróba, az el sem indult. Azt írták: "A hazai kutatás engedélyezéséhez szükséges dokumentumok benyújtását megelőzően megérkeztek az OGYÉI-hez az orosz klinikai III-as fázis előrehaladottabb, interim (köztes) eredményei is, amelyet több tízezres populáción végeztek, a beérkezett adatok pedig alátámasztották az intézet pozitív értékelését."

A Népszava más forrásból úgy értesült, hogy a korábban ideérkezett 6000 dózis az NNK fagyasztójában van, és valószínűleg hamarosan az oltási program keretében fel is használják azokat.

A lap kalkulációi szerint a korlátozások feloldásához mintegy 3 millió embert kellene beoltani, ami azt jelenti, hogy a korlátozások feloldásához szükséges oltásoknak csak egyharmadát jelenti az április végéig érkező orosz vakcina. Amíg viszont a Szputnyik megérkezik, addig az Európai Unió által lekötött kvótából is kapunk újabb mennyiségeket.

Az unió által lekötött vakcinákból Magyarországra elvileg 55 millió dózis jutna, ami kétszerese annak, ami az ország minden lakosának beoltásához kellene. Ám az, hogy az uniós kvótából mikor, milyen ütemben ér ide oltóanyag, az a gyártókapacitások mellett azon is múlik, milyen gyorsan adja ki az Európai Gyógyszerhatóság az ideiglenes törzskönyveket az újabb gyártóknak. Eddig két gyártó - a Pfizer és Moderna - vakcinája kapott szabad utat, és várhatóan a hónap végén az Astra-Zeneca oltóanyag is megkaphatja az ideiglenes jóváhagyást.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Ha-ha-ha, 2021.01.25 09:57

@I.N.R.I. 2021. január 24., vasárnap 7:23 Amihez nem ért ne szajkózza! Azt sem tudja mik a fázisok!: végre, előjött a szakmád. villanyszerelő vagy, ez megmagyarázza mért vagy hülye. belehugyoztál a fázisokba. LOL innen alakultak a frázisaid mint az agyhalott, hungarofób, rémhírterjesztő
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ha-ha-ha, 2021.01.25 09:52

@I.N.R.I.: tudás birtokában hazudni nagyobb bűn ? na ezért hazudsz mániákusan. mert hazug vagy, és ha hülye hazudik, az nem bűn LOL ez kibaxott jóóóóó LOL
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

I.N.R.I., 2021.01.24 21:35

@LenovoR51: Beadatod!
Ide libcsikek járnak nem szabálykövetőek.
Ti már tűkön ültök mikor kaphattok oltást és a vele álmodott szabadságot. Gyengék vagytok, egyre gyengébbek!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

LenovoR51, 2021.01.24 21:31

Ha beadatnám magamnak ami nem fordulhatt elő akkor inkább az Orosz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

CINOP, 2021.01.24 16:59

@Brennus: Simonyi Károly szoftverfejlesztő, aki bizonyára sokkal okosabb, mint dakujeme elvtárs FeGyőrrel, Gyurcsánnyal együtt, jobban látva a valóságot és nem félt orosz rakétába szállni, hogy feljuthasson a nemzetközii űrállomásra. megjegyzés:nen volt más rakéta
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html