Nagyon megemelnék a parlamenti fizetéseket

Az országgyűlési képviselők juttatásainak emelését tartalmazó módosító javaslatot fogadott el pénteki ülésén a parlament törvényalkotási bizottsága - írja a 24.hu.
Domokos Erika, 2018. július 13. péntek, 16:34

A változtatást csak a DK politikusai ellenezték, a többi jelen lévő ellenzéki képviselő megszavazta azt, miután a kormánypártok hozzájárultak a frakciók támogatását és egyes képviselői juttatásokat érintő ellenzéki kezdeményezéshez. Az LMP nem vett részt az ülésen, így értelemszerűen ők sem szavazták meg a fizetésemelést - írja a 24.hu.

A testület fideszes többsége a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslathoz nyújtotta be a változtatást, amelynek értelmében évente növekedhetnének a tiszteletdíjak, hiszen azokat az előző évi átlagbér háromszorosában határozná meg az országgyűlési törvény. Eddig 748 ezer forint volt a tiszteletdíjuk, a jövőben ez 948 ezer forintra nőne.

Van, akinek még több jár

Aki egy állandó bizottság tagja, az az alapilletményének 1,2-szeresét, aki legalább két testület munkájában vesz részt vagy a törvényalkotási bizottságban foglal helyet, az alapilletmény 1,4-szeresét kapná. A frakcióvezetők az alapilletmény kétszeresében részesülnének, helyetteseik annak 1,7-szeresében, de helyettesi díjazást csak minden megkezdett huszonöt tag után egyszer fizetnének. (Beismerték: csökkenhetnek a nettó bérek - ezt a cikket olvasta?)

Az Országgyűlés elnöke az alapilletmény 2,7-szeresét kapná, alelnökei annak dupláját, míg a jegyző és az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának elnökének juttatását 1,7-szeres szorzóval számolnák - olvasható a portál cikkében.

Emelnék a benzinpénzt és a lakbértámogatást is

A képviselők üzemanyagkártyát is kapnak. A budapestiek alapjuttatásként havi 2500 kilométer megtételéhez elegendő forrást kapnának, míg az, aki több mint 300 kilométerre lakik, 6500 kilométerre elegendő üzemanyagot fedezhetne abból. Az összeg azonban ennek akár a másfélszerese lehet a legnagyobb területi kiterjedésű választókerületek egyéni képviselői esetében.

Növekedne a lakbértámogatás is, az indoklás szerint azért, mert a fővárosi albérletárak az elmúlt években megduplázódtak, de nőne a független képviselők juttatása is.

A változások már idén augusztustól életbe lépnének, ha azokat jövő héten elfogadja a parlament - olvasható a 24.hu-n.

A fotó forrása: MTI Fotó/Kovács Tamás

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Czirok_a_gasztroblogger, 2018.07.13 18:45

Az őket megválasztó nyuggerek meg kapnak másfél százalékot... Ráfaragtak a féleszűek...

Ha ha ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2018.07.13 18:03

És ettől majd kevesebbet lopnak ? Mert ha igen akkor még többet nekik !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Czirok_a_gasztroblogger, 2018.07.13 17:27

Rohadjanak meg a mutyielvtársak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Cucika, 2018.07.13 17:14

Csalódtam volna, ha nem szavazzák meg a saját bérük növelését.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html