Rabszolgatörvény: odacsapott a Fidesz Újpesten

Egyetlen „módosító javaslattal” utasította el a gyakorlatban Újpest fideszes többségű közgyűlése azt a közös kerületi ellenzéki javaslatot, amely többek között Szeged, a XV. kerület és Szombathely példájához csatlakozva bojkottálta volna az évi 400 túlórát lehetővé tévő rabszolgatörvény alkalmazását a kerületi önkormányzati cégeknél - értesült a mérce.hu.
K. Kiss Gergely, 2019. január 18. péntek, 12:55
Fotó: Napi.hu

Nagy István fideszes alpolgármester a benyújtott, szabályos határozati javaslathoz egy "módosító javaslatot" illesztett hozzá. A javaslat öt pontból állt, és mindjárt az első pontban "üdvözli a munkavállalói szabadságjogok növelését", tehát a túlóra-törvényt, mellette pedig a Fidesz más intézkedéseit is - idézi a portál az Újpesti Hírmondóban megjelent irományt.

A módosító indítványnak nevezett szöveget Nagy István a közgyűlésben szétosztotta ugyan, de ellenzéki önkormányzati képviselők szerint formailag nem felelt meg a módosító javaslat alapvető követelményeknek. Nemcsak arról van szó, hogy Varju Lászlónak a választókerület ellenzéki képviselőjének például még a nevét sem tudták leírni, de hivatalosan a napirendben sem szerepelt és beterjesztője sem volt, csak helyben javasolta annak elfogadását az alpolgármester.

Az eredeti ellenzéki indítványt Perneczky László LMP-s képviselő adta be, és abban az szerepelt, hogy ne csak az önkormányzati cégeknél ne alkalmazzák az új túlóra- és elszámolási törvényét, de ajánlásként fogalmazzák ezt meg a kerület magán munkáltatói számára is, az önkormányzat képviselői pedig tegyenek meg mindent azért is, hogy a törvényt minél hamarabb visszavonja a kormány.

A javaslat különösen érdekes, ötödik pontja, amelynek értelmében a IV. kerület önkormányzata külön nyilatkozatban ítéli el a kerület országgyűlési képviselőjét, különös felháborodást keltett az ellenzéki padsorokban. Trippon Norbert MSZP-s önkormányzati képviselő pedig határozottan tiltakozott az ellen is, hogy a fideszes többség a városházán lejárassa az újpestiek által tavasszal megválasztott Varjut - írja a merce.hu.

Tegnap az országban ötödikként Ajka város önkormányzata utasította el a rabszolgatörvénynek nevezett szabályozást.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

mentol, 2019.01.19 10:40

Hogy mi van most? Valaki írja már le értelmesen, hogy mi történt?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Aomori, 2019.01.19 10:39

Varjú nevét hogy' lehet eltéveszteni? Rókának írták?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2019.01.18 13:40

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html