Szijjártó levelet küldütt az amerikai külügynek Goodfriend miatt

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden levelet küld az Egyesült Államok külügyminisztériumához André Goodfriend, a budapesti nagykövetsége ideiglenes ügyvivője diplomáciai mentességének felfüggesztéséről - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).
MTI, 2014. december 22. hétfő, 17:42
Fotó: Napi.hu

A közlemény szerint pénteken érkezett meg a tárcához Polt Péter legfőbb ügyész levele, amelyben a felfüggesztéshez szükséges lépések megtételét kérte. A külügyi tárca vezetője az ügyben kedden levéllel fordul az Egyesült Államok külügyminisztériumához - írta a KKM.

A Legfőbb Ügyészség hétfő délelőtt közölte, hogy a KKM-nél kezdeményezte azoknak az intézkedéseknek a megtételét, amelyek szükségesek az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége ideiglenes ügyvivője diplomáciai mentességének felfüggesztéséhez. Az ügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének feljelentése alapján a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt indult nyomozás kapcsán kezdeményezte ezt.

A budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője a Heti Válasz december 4-i számában megjelent interjújában arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak tudomása van a magyar adóhatóságon belüli csalásokról, és információi szerint ezekben az ügyekben nem indult nyomozás. André Goodfriend a lap kérdésére, hogy vannak-e bizonyítékaik, azt mondta: "azok a bizonyítékaink vannak, amelyeket megkapott a magyar kormány is". Arra a kérdésre, hogy arra a két lapra gondol-e, amelyet átadtak a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, azt válaszolta, hogy "nem, az a két papírlap nem bizonyíték". Az, hogy egyeseket nem engednek be az Egyesült Államokba, annyit jelent, "úgy hisszük, vannak olyan kormányalkalmazottak, akik korrupt cselekményekben vesznek részt" - mondta.

Az ügyvivő a kitiltási ügy konkrét érintettjeiről nem beszélt, de azt mondta: az az információ, amelyre a beutazási tilalmat alapozták, nem pusztán arra vonatkozik, hogy az érintettek keveset tettek a csalások ellen. Ha valaki jó szándékú, de nem tesz eleget a csalás megakadályozásáért, az természetesen nem minősül korrupt cselekménynek - jegyezte meg.

Futó Barnabás, Vida Ildikó ügyvédje december 11-én közölte, hogy a NAV elnöke feljelentetést és keresetet nyújtott be André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője ellen. Futó Barnabás azt mondta: a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt jelentették föl az amerikai ügyvivőt, mert hivatalos személyi minőségében sértette meg a NAV elnökét. A Fővárosi Törvényszéken pedig jó hírnév megsértése miatt nyújtottak be keresetet - tette hozzá. A NAV elnökének ügyvédje közölte: konkrétan a Heti Válasznak adott interjúban tett sértő kijelentése miatt tettek feljelentés.

A Központi Nyomozó Főügyészség december 15-én jelentette be, hogy nyomozást rendeltek el Vida Ildikó, a NAV elnökének feljelentése alapján, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt. Keresztes Imre főügyész az MTI-hez akkor eljuttatott közleményében azt írta: a büntető törvénykönyv szerint nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétsége valósul meg, ha valaki másról nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megfigyelt, 2014.12.23 12:51

@2elkedo:Én pedig azt nem értem ,hogy a kormányban lévő észkombájnok nem ismerik a nemzetközi törvényeket.
Polt Petike is jobban járt volna ha a Svéd főügyésztől kérte volna a GRIPPEN dokumentumokat és azt hozta volna nyilvánosságra, többet tudott volna a BIRKANYÁJ mint az USA felesleges levelezésével.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

coni, 2014.12.23 12:45

Goodfriend nem magán emberként tartózkodik nálunk, hanem csak képviseli az USA-t.Ő csak szigorú diplomáciai szabályok szerint lépked és ha lesz is nagykövet a szakmát ő képviseli és irányítja nálunk. Ha be akarnának avatkozni a belpolitikába azt profin és hatékonyan tennék, de ezzel még várnak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2014.12.23 10:18

@2elkedo: " Egesz egyszeruen nem ertem miert nem tiltjak ki Goodfriend-et."

Mert veled ellentétben még egy kicsi gondolkodásra, elemzésre képesek...
Valóban ki lehet tiltani az említett urat. De azzal vége a magyar gazdaságnak. Hogy a félreértéseket elkerüljük: nem miattunk nem teszi meg ezt a lépést a gumicsizmás, hanem a saját jól felfogott érdekében!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

2elkedo, 2014.12.23 10:13

Egesz egyszeruen nem ertem miert nem tiltjak ki Goodfriend-et. Nyiltan es szemelyeskedve beavatkozik a magyar belpolitikaba. Nemreg Gyurcsannyal lattuk elegedetten vihogni peldaul.
Diplomatahoz meltatlanul viselkedik, sehol a vilagon nem turnek meg.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Tomi31, 2014.12.22 22:45

@VoIe:

A magyar posta megbizhato.. attol fugg mi van a levelben.. :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html