Három területre - Békéscsaba, Körösladány és Tiszafüred - térségére a Budapesten bejegyzett O&GD Central Kft., kettőre - a Dráva és Szegedi-medence délkeleti részére - pedig a Mol Nyrt. nyert jogosultságot szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére a 2018-as bányászati tenderen benyújtott pályázatuk alapján.

A bányászati koncessziók megadásáról az innovációs és technológiai miniszter a vonatkozó törvények rendelkezései szerint, a minősítő bizottságok értékelése és javaslata alapján döntött - olvasható a minisztérium sajtóközleményében. A két nyertesnek az eredményhirdetéstől számított 90 napon belül van lehetőségük a szerződések megkötésére (de ez a határidő egy alkalommal és legfeljebb 60 nappal meghosszabbítható). A szénhidrogén koncessziók 20 évre szólnak, ugyanakkor az időtartam egy alkalommal, újabb pályázat kiírása nélkül, a koncessziós szerződés időtartamának felével meghosszabbítható.

A most kiadott öt engedély területe bányászati szempontból alapvetően gáz potenciálnak számít. De a Dráva területen lehet olaj is - mondta egy bányászati szakember a Napi.hu kérdésére. Szerinte a Tiszafüredi terület "elég nagy kockázatú", de Békéscsaba és Körösladány "jó hely", a Szegedi-medence és a Dráva-medence pedig "még mindig tartogat meglepetéseket".

A koncessziók szigorúan szénhidrogénre szólnak, tehát csak arra lehet kutatnia a cégeknek. Ha esetleg mást találnának (pl. termálvizet), akkor arra ez a koncesszió nem jelent érvényes kitermelési, hasznosítási engedélyt. Sőt: a nem-hagyományos szénhidrogénre (mint a palagáz, vagy palaolaj) szintén nem érvénye, azt egy másik koncessziós szerződésben kellene leszerződni.

Kik a nyertesek?

Az O&GD Central Kft. a céginformációs adatok szerint egy 68 fős, 3,1 milliárd forintos alaptőkével rendelkező "kőolaj-, földgáz-kitermelési szolgáltatás"-t végző budapesti cég. Tavaly, amikor kőolajat találtak Szolnokon, kiderült, hogy már 2013 óta dolgoznak Magyarországon (a Körös, Nádudvar és Újléta kutatási területeken kívül koncessziós területeik: Berettyóújfalu, Mogyoród, Nagykáta és Ócsa), illetve, hogy az Erdélyi-medence öt területére is van előkutatási engedélyük.

Anyacégük az a Sand Hill Petroleum B. V., melyet azzal a céllal hozott létre az amerikai Warburg Pincus magántőke alap, hogy "a Pannon-medence" területén, Magyarországon és Romániában észak-amerikai kutatási technológiával elsősorban földgázt találjon.

A 2018 júniusában megjelent kiírásokra összesen hat pályázat érkezett, melyek közül formailag öt ajánlat minősült érvényesnek. Tard, Tiszatarján, Újszilvás, Zalaerdőd szénhidrogénes, továbbá Nagykanizsa-Nyugat és Gádoros geotermikus területek pályázati kiírásai eredménytelenül zárultak, mivel azokra nem érkezett érvényes ajánlat.

A 2013 óta megjelenő bányászati tendereken nyertes pályázók mostanáig 29 bányászati koncessziós szerződés keretében összesen 55 milliárd forint hazai beruházás elvégzését vállalták. A befizetett koncessziós díjak összesen 13 milliárd forintnyi bevételt jelentenek a központi költségvetésben. A sikeresen működő bányászati koncessziós rendszernek köszönhetően újra növekedésnek indult Magyarországon a szénhidrogén-kitermelés. 2018 harmadik negyedévében a kitermelt kőolaj 22 százaléka, a kinyert földgáz 12 százaléka ezekről a területekről származott.