Bársonyos palotaforradalom kezdődhet a Fideszben?

Sajtóinformációk szerint megjelenhet az eddig elképzelhetetlen belső kritika a Fideszben, mert vannak, akik úgy látják, nagy hibát követett el a párvezetés, amikor nem léptette vissza a dorbézolási botrányba keveredett Borkai Zsoltot.
Komócsin Sándor, 2019. október 15. kedd, 08:15
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A Népszava több forrása szerint az eddig szinte alig létező belső kritikák felerősödhetnek a Fideszben, mert a pártvezetés és Orbán Viktor kormányfő rossz stratégiai döntést hozott, amikor nem léptette vissza Borkai Zsoltot, a szexvideóbotrányba keveredett győri polgármesterjelöltet. Sokak szerint Orbánnak személyes kudarc is az önkormányzati választás eredménye, mert sem Szegedet, sem Miskolcot, sem Gödöllőt nem sikerült bevenni, pedig ezek fideszes indulói mellett személyesen is kampányolt.

A Csongrád megyei székhelyen kudarcot vallott Kubatov Gábor Fidesz-alelnök is, aki a kampány során mindent bevetett annak érdekében, hogy megakadályozza Botka László újbóli megválasztását. Ugyanakkor azt egyelőre nem tudni, hogy Orbán Viktor hogyan reagál majd a kialakult helyzetre.

Vannak olyan fideszesek, akik szerint a NER nagyobb fokozatra kapcsol: Orbán Viktor a maradék ellenzéki felületeket is megpróbálja megsemmisíteni vagy legalábbis "domesztikálni". Például a lapterjesztés átalakításával próbálhatják meg sarokba szorítani a maradék független sajtót.

További lehetőség, hogy Orbán Viktor a "lengyel modellt" követi majd. Lengyelországban a legutóbbi helyhatósági választáson a Polgári Platform vezette ellenzék nagyon jól szerepelt a nagyvárosokban, míg a vidék a kormánypárt, a Jog és Igazságosság Párt (PiS) hátországa maradt, ennek ellenére a PiS fölényesen nyert a hét végi parlamenti választásokon.

- Orbán megteheti, hogy erre játszik rá, azaz a városokat úgymond "elengedi", a baj csak az, hogy Lengyelországgal szemben ő egy olyan technológiai és tőkeimportra alapuló gazdaságpolitikát vitt eddig, amit nem lehet a falvakra szabni - fogalmazott a napilap egyik fideszes forrása.

Közvélemény-kutatók csatája
"Egyik kutató cég sem állítja, hogy Karácsony Gergely győzhet" - idézte a Népszava a Nézőpont Intézet által fenntartott www.kozvelemenykutatok.hu internetes oldalon még a választás előtt megjelent írást. Ez ellen a Medián és a Publicus Intézet vezetői tiltakoztak, mert ugyan tényleg nem mondta senki, hogy nyerni fog az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje, ám a Nézőpont még akkor is 18 százalékos Tarlós-előnyt jelzett, amikor a Median és a Publicus már 1-2 százalékon belülre mérte a riválisokat. Ezt a differenciát csak a választás előtti napokban csökkentette 6 százalékra.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Borisz1106, 2019.10.16 21:15

@atombandi: Na azért ne írd már le az LMP-t ennyire. Rengeteg lóvét tettek bele pl. Szombathely nyerésébe. Augusztus óta lenn volt Ungár Peti, és a eredmény nagy mértékben az ő érdeme ott.
A Jobbik meg listán országosan verte az MSZP-t. 2 megyében volt csak tisztán ellenzéki lista most is. Ha megint kezdődik az, hogy én veled nem stb. akkor a Fidesz 2/3 garantált lesz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Borisz1106, 2019.10.16 21:00

@rigolya: Nem kamupártokra gondoltam, hanem a mostani összellenzéki összefogás pártjaira. Egyebek itt nem rugnak labdába az egyéni jelöltek versenyében. De ezt maga is pontosan tudja. :-)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2019.10.16 20:54

@Borisz1106: khm...

Sose lesz olyan, hogy csak 2 jelölt indul!

Ugyanis a tapasztalatok szerint a gerinctelen fidesznyikek akár új egyesületeket, hasonló nevű jelölteket indítanak...
És még ott vannak a kamupártok jelöltjei is: 1 millióért már lenyúlnak egyesek.

orbánia viszont a választási rendszer ezen részét nem változtatja meg.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Mekelekke, 2019.10.16 14:28

A nagyvárosoktól 20-30 kilométerre még ma is csak szar munkahelyek vannak szar fizetésekkel. Úgyhogy ha Orbán két év múlva a vidékre szeretne támaszkodni, akkor sürgősen kezdjen neki: a nagyvárosi szuper életnek legalább egy kis része egy icipicit érezhető legyen vidéken is. Mondjuk egy igényesebb ember számára a legközelebbi elfogadható munkahely ne 40 kilométerre legyen. Vagy Londonban.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2019.10.16 01:03

@Borisz1106:
Ott tevedtek, hogy mindegy mit akarnak a partok, a valasztok egyertelmuen osszefogast akarnak. Es ezt dijjazzak is. Mi maradt az lmp-bol, aki a kulonutasok kozott is kulonutas volt? Atomizalodott. A jobbikos potentatok is kiugrottak a parlamentbol polgarmesternek. Tudod miert? Mert igy 5 evet lesznek pozicioban es utana regnalo vezetokent ujrazhatnak jo eselyekkel. A kov parlamenti valasztason meg nem biztos, hogy osztanak nekik lapokat. Ugyanis nulla mozgasteruk maradt. Amik voltak, mar nem azok, de a dk-mszp-momentum haromszogben ok feloldodnak.

A valasztok megbuntetnek minden dezertort. Nemcsak kozos lista lesz, de kozos miniszterelnokjelolt, es elore leosztott indulo helyek. A partok osztjak el, de a valasztok kokemeny velemenyt mondanak az etlaprol, a szakacsrol, meg a pincerrol. Nem felek tole, hogy nem fog menni.

Es van megegy nagy elonye a dolognak. Kurva sokat lehet nyerni. Egyeni partkent a toredekere sem kepesek, de egyutt konnyen tulnyerhetik magukat. Ne felejtsuk a fideszes 2/3-ad 42%-al volt meg, ilyen a valasztasi rendszer. Ezert pedig barkivel megeri osszefogni. Akarmennyire is probaljatok megmagyarazni, hogy nem fognak kitartani, pont most olajoztak meg a valasztok a donteshozatalt, hogy ezt a metodust fogadjak el egyedul.

Megvalamit mondanek. A magyar rendszer kuriozum. Ritka kivetel, ha egy part onalloan tud kormanyozni, a legtobb helyen koaliciok vannak, nem ritkan 3-4 part. Pl szlovakia aranykorszaka is az volt. Egyaltalan nem ordogtol valo. Ez a benga neppartos berendezkedes egy torz keleteuropai demokraciafelfogasbol ered.

O1G
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html