Versenyképtelen cégeket nevel a "magyar modell"

Néhány nagy autóipari beruházás mellett Magyarországon gyakorlatilag csak állami - vagyis uniós - forrásból van beruházás, a magánszektor a saját pénzéből nem akar és nem mer beruházni, mert bizonytalan az intézményi környezet. Ez pedig a kormány sara - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Urbán László közgazdász.
Domokos László, 2017. június 25. vasárnap, 20:15
Fotó: Napi.hu

És ezt nem lehet azzal javítani, hogy három nappal lerövidítjük az építési engedélyezést. Általános bizalmatlanság van a kormánnyal szemben. Az az arrogancia, amely a kormányzat szintjéről indult, mára a legkisebb önkormányzatok egy részét is jellemzi. Ráadásul a vállalkozásokban ácsingózó mentalitás alakult ki: mindenki azt nézi, hogyan tudna kapcsolatot kialakítani valamelyik politikussal, állami vezetővel. Ez az örökös felfelé kuncsorgás, államtól függés a lehető legrosszabb, ami egy gazdasággal, egy vállalkozói réteggel történhet - mondta az interjúban Urbán László közgazdász, egykori fideszes képviselő, a Hegymenet című tanulmánykötet egyik szerkesztője.

Úgy látja, hogy a kisvállalkozások az életben maradásért küzdenek, a közepesek kétszer megfontolják, hogy kilépjenek-e a nemzetközi piacra, mert nem elég versenyképesek, a kormányközeli oligarchák, akik a legnagyobb üzleteket nyúlják le, pedig senkivel nem akarnak versenyezni, sem belföldön, sem külföldön. Ez lett mára sajnos a "magyar modell".

Csak a kuncsorgás van az állami pénzekért. Még a startupcégek esetében is. Kuncsorognak valami állami alaphoz, ahonnan leesik valamennyi támogatás, amelyből egy darabig ellesznek, és aztán vagy előállítanak valami versenyképes terméket, vagy nem.

Uniós pénzek nélkül egy százalékon stagnálna a gazdaság. És ez borzasztó. A jelenlegi rendszer az uniós pénzek segítségével szétveri a gazdaságnak azt a belső szerkezetét, amely növekedést generálhatna - kommentálta a GDP-adatokat Urbán.

Szerintem Orbán Viktor nem akar semmilyen kontrollt maga fölött, így inkább vállalná, hogy a perifériára sodródik az ország. Neki az a legfontosabb, hogy vezéri álmai megvalósítását minél szabadabban végezhesse

- fogalmazott az interjúban.

Arra a kérdésre, hogy valójában ki határozza meg a kormány gazdaságpolitikáját azt válaszolta: "Szerintem Orbán Viktor határozza meg a gazdaságpolitikát. Varga Mihály befolyása valóban marginálisnak tűnik, de nem azért, mert Matolcsy Györgynek akkora befolyása lenne. (...). Mindaz, ami történik, maga a gondolat, az ötlet is, Orbán Viktortól jön."

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

pastorius, 2017.06.27 10:08

@RealMan: jövő héten jönneka finn brátaink...előre félek a beszélgetésektől, mert,annak ellenére, hogy nemigen potizálnak, mindent tudnak...ahogy a többiek is, más országokban..mindent tudnak és nem értenek minket...mivé lettünk...
a magyarok imázsának annyi... még a kádár éra alatt is jobb volt...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2017.06.27 10:03

@na4: kevés biztos dolog van ebben az országban, de 1 dolog az az..és ezt régen mondom, nevezetesen arról van szó >>hogy nem megyünk sehova..erről ugatok már jónéhány éve
nemhogy stratégia nem létezik, de egy hét állandóságra felfűzhető koncepció sem
ugyan létrejött valamilyen gittegylet a vesenyképesség javítására..de úgy tűnik, még addig sem jutottak el, hogy tudják, felmérjék, mitől vagyunk..lettünk ennyire mérhetetlenül versenyképtelenek..és akkor ezektől várunk bvalamilyen épkézláb javaslatot, segítséget
tipius példa ez a sárga csekk mizéria...először azt hittem, ez valami vicc, hogy ha Ilonka néni alsőbödölykön elbattyog a postára feladni a 3000 HUF-os villanyszámláját, 100 adatot a csekkre kell körmölnie az ügyintézőnek....lemaradtunk valamiről?? vagy az ELMŰ valami terrostaközpont?
szerinted miért a seggükben hordják az agyukat, akik ilyen törvényeket írnak, de főleg rendelnek..és azon sokak, akik ezt zokszó és röhögés/sírás nélkül megszavazzák?????
anyám..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2017.06.26 12:16

Tökéletes diagnózis. A burjánzó, korrupt, pazarló, elaggott államaparátus és adórendszer megfojtja a gazdaságot. Ebből minden lesz, csak nem versenyképes piacgazdaság. Van ugyan néhány kivétel, de ezek kevesen vannak, és azért sikeresek, mert nem függenek az államtól. Az egész gazdaság az EUs lélegeztetőgépen lóg. Ha egyszer kihúzzák a konektorból (értsd. pénzcsap elzárva), igen nagy bukta lesz. 2020 környékén várható.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RealMan, 2017.06.26 08:37

Kitűnő gondolatok, volt szerencsém OV oligarcháival találkozni, így van ahogyan a közgazdász mondja. Nulla ország lett Orbán miatt Magyarország.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html