Veszélyes lett buszozni Budapesten?

Naponta százezrek használják csak a fővárosban a buszokat munkába járásra, mégsem ellenőrzik a hatóságok, előfordulhat-e, hogy az elviselhetőnél több kipufogógáz kerül az utastérbe, akár a jármű motorjából. Bár az illetékesek szerint fontos problémáról van szó, a készülő jogszabály nem foglalkozik vele.
Major András, 2013. február 17. vasárnap, 08:33
Fotó: Napi.hu

Bár nem ritka, hogy a Budapest külső vonalain közlekedő régi Ikarusok utasterében is erőteljesen érezhető a busz kipufogógáza, előírások, hatáskör és mérőeszközök híján sem a hivatalok, sem a közlekedési vállalat nem végez erre vonatkozó méréseket - tudta meg a Napi Gazdaság Online. Az biztos, hogy elvileg egy koros autóbuszban sem lehetne magasabb a szennyező anyagok - szálló por, kipufogógázok - koncentrációja, mint a külső térben meghatározott egészségügyi határértékek.

Nemcsak hivatalos méréseket nem végeznek, vonatkozó egészségügyi határértékek sincsenek hatályban a tömegközlekedési eszközök, így például az autóbuszok utasterének légszennyezettségi állapotára vonatkozóan. A BKV ugyan minden, az utas- és forgalombiztonság szempontjából előírt, illetve meghibásodás miatt szükséges műszaki vizsgálatot rendszeresen elvégez, de az utastéri légszennyezettséget nem mérik, amihez egyébként eszközük sincs - tudatta lapunkkal a közlekedési társaság. A járművek környezetvédelmi megfelelőségét, füstkibocsátását, a kipufogórendszer tömítettségét, a nyílászárók megfelelő zárását, a csuklótéri harmonikák épségét viszont rendszeresen ellenőrzik. Kérdés, mindez elég-e.

Az autóban is rossz lehet a levegő
Személygépjárművek utasterének légszennyezettségére vonatkozóan történtek mérések, a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) vizsgálatai szerint pedig környezeti hatásra például alagútban, nagyforgalmú úton a személyautók utastérben kialakuló légszennyezés igen magas lehet. Ezen a szellőzőlevegő légszűrők sem segítenek sokat, hiszen azok elsősorban a pollent választják le. A KTI az egykor Közlekedési Minisztérium néven futó tárca felkérésére korábban szabványt dolgozott ki a gépkocsik belső terében a gépjármű saját kipufogógázai és segédberendezései által okozott légszennyezettség (szén-monoxid, nitrogénoxidok, aldehidek, szálló por) vizsgálati módszerére és határértékeire vonatkozóan. Ezeket határértékeket a munkahelyen megengedett koncentráció 50 százalékában határozták meg.

Mindenki a vizsgálat mellett van

Igény mindenesetre lenne egy ilyen vizsgálatra. Az utóbbi években többször előfordult, hogy a kipufogógáz került az utastérbe - fogalmazott megkeresésünkre Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke. Azóta a BKV-nál valamennyire úrrá lettek a legsúlyosabb problémákon, de az egyesület véleménye szerint mindenképpen megérne egy komolyabb vizsgálatot az ügy, amelyet feltétlenül kiterjesztenének a légkondícionálók üzemeltetése közbeni állapotra is. Hasonló véleményen van Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse is, aki szerint a magyar főváros buszparkja lassan a régióban is a legöregebbek közé tartozik, a nyugat-európai állapotokkal való összehasonlításról nem is beszélve.

Amikor rosszul lettek a diákok
2011-ben tizenhat általános iskolás gyermeket szállítottak a kazincbarcikai kórházba, mert rosszul lettek az iskolabusz utasterébe szivárgott kipufogógáztól. Akkor a hatóságok a magánvállalkozás által üzemeltetett járművet lefoglalták, és szakértők bevonásával, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak eljárást.

A Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat, és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Környezetegészségügyi Intézete sem vizsgálta a kérdést, ahogyan a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak (NFH) és területi szerveinek sincs (és korábban sem volt) hatásköre, intézkedési lehetősége a tömegközlekedési eszközök belső terének légszennyezettségi mérését illetően.

A sofőröket elvileg védeni kellene

Hasonlóan áll a helyzet a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálattal, illetve Nemzeti Munkaügyi Hivatallal is. A munkavédelmi hatóság hatásköre a munkáltatóknál, szervezett munkavégzés keretében foglalkoztatott munkavállalók egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülményeinek ellenőrzésére terjed ki - reagáltak megkeresésünkre. A szervezetnek így a buszvezetőket, mint munkavállalókat érő légszennyezettség munkaegészségügyi határértékeinek ellenőrzésére elvileg van kompetenciája. A munkahelyeken megengedhető veszélyes anyagok (gázok, gőzök, porok, rákkeltő anyagok, stb.) nyílt- és zárttéri határértékeiről több, az Európai Unió jogszabályaival harmonizált munkaegészségügyi jogszabály rendelkezik, azonban az akár órákat utazó, munkába járó tömeg helyzetére ezek nem terjednek ki. A munkaügyi hivatalnál úgy vélik mindemellett, hogy rendkívül fontos közegészségügyi problémakörről van szó.

Jelenleg formális belsőtéri határérték sem létezik a közösségi közlekedési eszközökre, és értesüléseink szerint a készülő jogszabály sem kezeli a kérdést. Az irodákra például várhatóan definiál ilyen értéket, a tömegközlekedési járművekről azonban tudomásunk szerint nem fog rendelkezni.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

ezmivolt, 2013.02.17 19:54

A legöregebbeket simán ki lehetne vonni, akár 10-15 %-át is a budapesti buszoknak, csak át kéne szervezni. Most ugyanis nagyon sok járat még csúcsidőben sem kihasznált, vagy túl sűrűn közlekedik. Csakhát akkor még több lenne a munkanélküli...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

coni, 2013.02.17 18:57

"Veszélyes lett buszozni Budapesten?"
Egy szóval: igen. Nem a kipufogó gáz a legnagyobb veszély.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bugmenot, 2013.02.17 12:27

@oldwiseman:

1986-nál régebbi kocsik már nincsenek a BKV-nál. Csuklós kocsik közül a '86-os széria egyes darabjai is még harmonikaajtóval érkeztek, ezek közül közlekedik még 9 darab, amúgy valóban előfordul közülük a 7, 7E viszonylatokon. A két legidősebb forgalmi kocsi egyébként 1986. áprilisi beszerzésű, és BPI-701, 702 rendszámon találhatók meg Budapesten (ők nem harmonikaajtósak).
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

oldwiseman, 2013.02.17 10:34

Ráadásul, a "kocka", azaz a 260-as (régebben hátul volt) szóló, ill a 280-as csuklós kipufogója ugyebár a duplakerék előtt van, így minden esély megvan arra, hogy egyrészt a totálisan szarul szigetelő ablakokon, másrészt az egyéb réseken -pl az oldalsó farostlemeznél, illetve a padlón lévő szerelőnyílások egynémelyikén- beszivárogjon a CO-ban gazdag dieselfüst. Elvileg azonban ez nem törtvényszerű a fentebb említett kocsik esetében sem, főként amennyiben sértetlen, hibátlan a kipufogó rendszer, melynek konstans hibátlan voltát persze egyre nagyobb erőfeszítés fenntartani egy, 27-28! ( a harmonika ajtós kocsik '84-'85 évi beszerzésűek és még bőven van belőlük a csuklósok közt és ne higgye senki, hogy ezek egy némelyike nem szokott pl a 7, 7E járatokon közlekedni, mert de!)éves IK belbecsét, de az egyre drasztikusabb méretű olajfolyások ellen már nincs mit tenni, ugyanis ha máshol nem, akkor a leeresztő nyílások zárócsavarjai már annyira elkoptak, hogy azon mellett lazán kicseppen jó néhány dl, miközben a kocsi a megállóban, vagy a végállomáson áll. De ne csak a BKV-t szidjuk, mert az MVK (régen MKV), sőt a PK (Tüke Busz) flottájában is bőven akad még kocka IK, melyek semmivel sincsenek jobb állapotban, mint a BKV hasonszőrű kocsijai!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarTosPista, 2013.02.17 09:11

Persze, hogy nem foglalkoznak vele, a pórnép le van xarva. A pórnép arra kell, hogy megfizesse a por- és pollenszűrős luxusgépeket, amiket jó drágán vesz a zállam, hogy ne károsítsa a vezérek tüdejét.

Amúgy egy kiadós ÁNTSZ tisztasági, fertőzöttségi vizsgálat is ráférne a buszokra. Nem az aznapi használat miatt ragad mint a loktájt. Hanem akár 30 éves kosz miatt.
Ez úgy országosan jó bevétel lenne. ha az ántsz büntizne.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html