Fontos változás jön márciustól a bankolásban

Indul az azonnali fizetés március 2-án. A tranzakciók éjjel-nappal, ünnepnapokon is végbemennek majd öt másodpercen belül, ha az utalás összege 10 millió forint alatt van.
Herman Bernadett, 2020. február 5. szerda, 11:57
Fotó: Getty Images

Március 2-án indul az azonnali fizetés, ami mérföldkőnek számít a hazai pénzforgalmi rendszer történetében. Az Erste Bank szakértői egy háttérbeszélgetésen foglalták össze a legfontosabb változásokat, amelyekkel az ügyfelek szembesülnek. A leglényegesebb ezek közül, hogy a tranzakciók éjjel-nappal, a hétvégén és az ünnepnapokon is végbemennek majd öt másodpercen belül, ha az utalás összege 10 millió forint alatt van. 10 millió forint fölött a jelenlegi rendszer szerint mennek át az utalások, vagyis hétköznapokon tíz ciklusban számolja el a Giro Zrt.

Arra azonban lesz lehetőség, hogy egy nagyobb átutalást több, tízmillió forint alatti részletben küldjön el a számlatulajdonos, ily módon ki lehet fizetni egy lakás árát is azonnali utalással részletekben - mondta Schreiber Réka, az Erste központi operációjának vezetője. Nem kell tehát sok millió forint készpénzzel készülni sehová a jövőben.

Másodlagos azonosítók

Fontos változás még a másodlagos azonosítók bevezetése. Ez a magánszemélyek esetében egy mobil telefonszám, e-mail cím és az adóazonosító lehet, cégeknél utóbbi helyett az adószámot lehet megadni. Ha ilyet megad az ügyfél a bankjánál, akkor nem lesz szükség a számlaszámára ahhoz, hogy valaki azonnali utalással tudjon neki pénzt küldeni, a telefonszáma vagy az e-mail címe, illetve adóazonosítója ismeretében is lehet utalni. Arra azonban ügyelni kell, hogy pontosan írja be az utaló a telefonszámot vagy a többi másodlagos azonosítót. Ha ugyanis elírja, és azt a telefonszámot vagy e-mailt egy másik bankszámlához regisztrálták, akkor más kapja majd meg a pénzt. Ha nem regisztrálták az elgépelt másodlagos azonosítót sehol, akkor nem megy végbe a tranzakció - mondta Bek-Balla László, a bank digitális csatornák és kontaktcenter vezetője.

Fontos újítás még a fizetési kérelmek bevezetése. A jövőben a közműcégek nem csak sárgacsekket küldhetnek, de egy ilyen üzenetet is küldhetnek, amelyben kéri, hogy fizesse be az ügyfél a számláját. Ebben az esetben csak el kell fogadni a kérelmet, és automatikusan átkerül a pénz a szolgáltatóhoz. Azt az Erste is elismeri, hogy ezek után jobban oda kell majd figyelniük az ügyfeleknek, nehogy csalók fizetési meghagyását is teljesítsék, előfordulhat ugyanis, hogy közműcégek nevében kezdenek majd szélhámosok pénzt kérni banki ügyfelektől.

Nem biztos, hogy minden elindul

A fizetési kérelmet magánszemélyek is alkalmazhatják, ha a bankjuk tudja nyújtani ezt a szolgáltatást. Ily módon el lehet kérni például az albérlőtárstól a rá eső bérleti díjat, vagy egy közösen fizetett éttermi számlánál az asztaltársaság többi tagjától a fogyasztása árát. Az azonnali fizetés biztosan elindul, a másodlagos azonosítókat is kötelező lesz nyújtani, az viszont egyáltalán nem biztos, hogy az összes bank fogja tudni nyújtani a fizetési kérelmet az indulás pillanatától. Ez ugyanis jelenleg csak egy opció, nem kötelező a bevezetése.

Másik opciós elem a QR-kódok használata lesz. Ha a bankok ezt biztosítják, akkor ennek a beolvasásával is kiegyenlíthetik a számlát az ügyfelek a mobiltelefonjuk segítségével. A bankok azt szeretnék, ha ezt minden kereskedő alkalmazná, és ennek segítségével ott is lehetne elektronikusan fizetni, ahol eddig csak készpénzt fogadtak el.

Az azonnali utaláshoz kapcsolódó fejlesztések a bankszektor szintjén 45 milliárd forintba kerültek, az Erste is több milliárd forintot fordított erre. Az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy egy év alatt legfeljebb 24 órányi üzemszünetet engedélyez a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bankok netbankjában, vagyis az ügyfelek nem szembesülhetnek azzal, hogy gyakran órákon át elérhetetlenné válnak az elektronikus banki rendszerek.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK