Koronavírus: az Aldi és a Lidl elesett, majd gyorsan talpra állt

Ismét őrült felvásárlásba kezdett a lakosság az élelmiszerboltokban. Üresek a lisztes és a konzerves polcok, nincs krumpli, és csirkemellet is hiába kerestek szerdán a boltokban. Csütörtök reggel már kezdett helyreállni a rend.
Csernátony Csaba, Kristóf Réka, Herman Bernadett, 2020. március 12. csütörtök, 11:12
Fotó: Napi.hu / Molnár Zsolt

Megrohanták a boltokat a vásárlók szerdán azt követően, hogy a kormány veszélyhelyzetet rendelt el. A diszkontláncok üzleteit néhány óra alatt kifosztották a vevők a legkurrensebb termékekből.

Budapesten a Petneházy utcai Aldiból teljesen eltűnt a liszt, egyedül gluténmentes változatot lehetett még találni a polcokon. A Mogyoródi úti Lidlben néhány szakadt lisztes zacskó maradt csupán. Budapest más városrészeiben, például az Üllői úton, valamint a Teleki téren lévő Lidlben jobb volt a helyzet. A Tesco és az Auchan délután még bírta a rohamot, többféle lisztet is lehetett kapni például a Váci úti Tesco Extrában, voltak két- és ötkilós kiszerelések is.

Csütörtökön már megkezdték a felzárkózást az érintett boltok, a Mogyoródi úti Lidl kék tornyokkal (árukonténerek) várta a vásárlókat, a Petneházy utcai és Rokolya utcai Aldi is visszatöltötte a készletek jelentős részét.

A képre kattintva galéria nyílik!

Harc az utolsó szarvacska tésztáért

"Négy gyerekem van, nem lehet tudni, mit hoz a jövő" - magyarázta szerdán este egy jól öltözött férfi, miért van a kosarában egy zsugorfóliányi liszt, rengeteg száraztészta, jó néhány doboz konzerv és keksz. A száraztészta és a rizs is jól fogyott szerdán, tésztából a háztartások kedvence a szarvacska lehet, az Aldiban abból már egyáltalán nem maradt, a Lidlben az egyik zacskón majdnem összeveszett egy idős úr és egy hölgy. A csatát a hölgy nyerte meg.

A száraztésztás pult mellett a konzerveset is kifosztották a vevők. Néhány pacalpörkölt még árválkodott itt-ott, de a főzelékek, székelykáposzták, gulyások már délután 6-ra elfogytak. Halkonzerv viszont még volt minden boltban bőven. Cukor és étolaj is volt mindenhol, bár azt is ipari mennyiségben vásárolták sokan, ahogy a tartós tejet is.

Nincs krumpli, nincs csirkemell

Az Aldiban a zöldséges pultot is lerabolták a vásárlók. Krumpliból egy szem sem maradt, édesburgonyából sem, de hagymából is csak néhány darab árválkodott este hét felé már a polcokon, paradicsom és paprika is alig volt már. Húsból is elkezdtek az emberek bespájzolni. A csirkemellfilének csak a hűlt helyét lehetett találni a hűtőpultokban, a Lidlből a csrikefarhát és a -szárny kivételével minden csirkehús elfogyott. Néhány boltban volt még csirkecomb, illetve egész csirkét is árultak.

A pulykamell szintén hiánycikké vált, és a sertéshúsos pultokat is kifosztották. Marhahús és nyúl viszont kapható szinte mindenhol, és aki szereti a halat, az talált szerdán este is többfélét a boltokban. A fertőtlenítésre is ügyelnek a háztartások: a szappanos és folyékony kézmosószeres polcok is szinte kiürültek, emellett hatalmas mennyiségben vásárolnak a családok papírzsebkendőt és toalettpapírt. Utóbbiból volt olyan, amelyik teljesen el is fogyott. Egy fiatal nő meg is jegyezte: ahol ennyit akarnak enni, amennyit vásárolnak, oda sok papír kell.

Reggeli nagyüzem

Csütörtök reggel felkerestük az érintett boltokat, a Petneházy utcai Aldit és a Mogyoródi úti Lidl-üzletet is, valamint más boltokat is. Utóbbiban kis kék tornyok sorakoztak a kiürült hűtőpultoknál. Ezek a kék tornyok valójában minikonténerek, amelyekben a Lidl logisztikai partnere hordja a boltokba a termékeket. A szokásosnál jóval több kék konténer volt a pultoknál.


A kék konténerekből fogják kipakolni a bevásárolnivalót - Napi.hu,  Buksza / Csernátony Csaba

A zöldséges, gyümölcsös pult már telt házas volt, de a csirkés pult még szellős volt. Több vásárló, köztük mi is rákérdeztünk, lesz-e csirkemell, erre a dolgozó válasza: "Lesz minden, csak még nem tudtunk mindent a helyére rakni és érkezik is csomó dolog".

A Rokolya utcai Aldi jól állt a csütörtöki nyitás után, zöldségek, gyümölcsök mellett volt szinte minden. A boltlánc szomszédos Petneházy utcai egységében, amit szerdán lényegében "kifosztottak" csütörtök reggel már volt csirkemell és krumpli is.


A szerdai roham után visszatértek a "csirkék" - Napi.hu,  Buksza / Csernátony Csaba

Igaz, a négyrétegű vécépapír hiánycikk volt, de három- és kétrétegűből volt elég komoly mennyiség.

A drágább vécépapírok hiányoztak csütörtök reggel - Forrás: Napi.hu, Buksza / Csernátony Csaba

A Napi.hu szerdai és csütörtöki látogatásai során újból kiderült, hogy a felvásárlási roham átmeneti hiányt okozhat a boltokban.

Erről a boltláncokat képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György két héttel ezelőtt azt mondtaa magyarországi boltláncok üzleteiben a vásárlási láz miatt előfordulhattak ellátási problémák. A boltok egy része ugyanis nem készült fel a rohamra és a készletek pótlása időbe telik. Az OKSZ szerint ugyanakkor a cégek képesek garantálni az ellátásbiztonságot, hosszabb és komolyabb áruhiányra a tartós élelmiszerekből egyelőre nem kell számítani. Az áruházakban nemcsak az árukészlet rendelkezésre állása stabil, a polcok feltöltése is folyamatos. Ezzel együtt előfordulhat, hogy egy-egy boltban hiány alakul ki, de egyelőre az áruházak megfelelő módon tudják áruházi szinten kezelni a megnövekedett keresletből adódó helyzetet.

Veszélyes a pánikvásárlás

A boltláncok az elmúlt évek alapján készülnek az adott napokra, hetekre, például húsvéti és karácsonyi szezonnak eleve nagyobb készletekkel vágnak neki. Egy a mostanihoz hasonló hirtelen jött rohamot viszont nehezen tudja kezelni a rendszer egyik pillanatról a másikra. A beszállítók és a kereskedők az adott kereslethez mérten állítják be a termelést (just in time rendszer), óriási készletekkel nem rendelkeznek, mert utóbbi megoldás nagyon költséges lenne, végső soron magasabb árakat jelentene.

Piaci információink szerint a boltláncok beszállítói között akadnak, akik jelezték, hogy a kiugró kereslet miatt előfordulhatnak ellátási problémák. Erről írt az koronavírus-járványtól való félelem miatti első - február végi - magyarországi rohamnál a G7.hu részletes cikket, amelyből kiderült: a koronavírus az élelmiszeriparban nem beszállítói, hanem vevői oldalon okozhatna, illetve Olaszországban okozott is sokkhatást. Ugyanakkor ennek abból a szempontból nincs jelentősége, hogy a jelenleg működő ellátórendszert nem ilyen megjósolhatatlan időszakokra találták ki.

Vámos György a portálnak azt mondta, hogy a hazai élelmiszeripar tudná kezelni a megugró keresletet is. Nyilván azonban egyrészt ez a megugrás mértékétől is függ, másrészt még ha kezelné is, a normálistól eltérő üzletmenet a hatékonyság és a költségek növekedését eredményezné. Egy élelmiszerüzemben nem lehet csak úgy ki- és bekapcsolni gépeket, gyártósorokat, van egy csomó előírás, aminek meg kell felelni, ennek pedig költségvonzata van. A gyakorlatban ez azt jelenti, ha valaki most feltankol tartós élelmiszerekből - például olajból, rizsből tartós tejből - az a következő időszakban a korábban megszokottnál kevesebbet fog vásárolni, ezt pedig nem tolerálja jól a kiszámítható, előrejelzett keresletre épülő élelmiszer-kiskereskedelem. Arról nem beszélve, hogy a felhalmozott élelmiszerek egy részét nem minden esetben használják fel, így pocsékba, azaz a szemétbe megy.

HOZZÁSZÓLÁSOK