Kiderült: 16 863 lélegeztetőt vettünk több mint 300 milliárdért

Ismét csak közérdekű adatigénylésre árult el részleteket a 300 milliárd forintos lélegeztetőgép-beszerzésekről az azokat bonyolító külügyminisztérium. Összesen 16 863 darab gépet vettek a koronavírus-járványra hivatkozva. Jelenleg 82 ilyen beteget kell lélegeztetni.
Domokos Erika, 2020. október 9. péntek, 13:53
Fotó: Facebook - Menczer Tamás. Közben a lélegeztetőgépek gyártása is beindult Magyarországon.

Ezúttal Ujhelyi István szocialista EP-képviselő közérdekű adatigénylésére árulta el a Külgazdasági és Külügyminisztérium, hogy összesen 16 863 darab lélegeztetőgépet vett valamivel több mint 300 milliárd forintért - írta az EP-képviselő Facebook-bejegyzésére hivatkozva a 444.hu.

Két kínai cégtől vettünk olyan eszközöket (418 darabot), amik csak non invazív (maszkos, nem a légcsőbe vezetett tubosos) lélegeztetésre alkalmasak. Tavasszal az volt a szakmai álláspont, hogy ezek nem alkalmasak a súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek ellátására (másra azért lehet használni ezeket) - írja a lap a cikkében.

Tavasszal 2000 darabos eszközpark állt itthon rendelkezésre, végül szakemberek számításai alapján Orbán Viktor miniszterelnök 8000 darabos kapacitás kiépítését tartotta szükségesnek, hogy a legszélsőségesebb esetben se maradjon ellátatlan senki eszközhiány miatt. A külügy a járvány csúcsán, magas áron vett több mint 16 ezer lélegeztetőt, az állami kórházellátó pedig további közel 2500-at (fele olyan átlagáron, mint a külügy).

Jelenleg 82 koronás beteg van lélegeztetőgépen.

Egészségügyi személyzet ugyanakkor nincs elegendő a gépekhez. Becslések szerint maximum 3000 intenzíven fekvő beteget tud ellátni egyszerre a magyar egészségügy a jelenlegi személyzettel - írta a 444.hu.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darquan, 2020.10.09 17:33

@francois: túlkombinálod.
egészen más kérdések merültek fel: hány százalékkal lehet túlárazni, és abból mennyit kell és kinek visszaadni?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

francois, 2020.10.09 17:28

Nem tudom, milyen "szakembereket" kérdeztek meg ebben, valószínűleg focistákat. Pedig ez nem egy bonyolult kérdés, például egy áruszállító vállalat hiába vesz 500 db teherautót, ha csak 80 sofőrje van, akkor egyszerre max. 80 autóval tud fuvarozni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ptiszaii, 2020.10.09 16:34

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html