Asztalra csapott a vasutas szakszervezet a vonalbezárások miatt

A VDSzSz Szolidaritás felszólítja a MÁV-Start vezetését, hogy álljon el a tervezett vonalbezárások megvalósításától! - jelentette ki az érdekvédelmi szervezet.
Szabó Dániel, 2018. november 20. kedd, 19:14
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Bezár két vasútvonalat a MÁV-Start, mert nem tartja karban a rajtuk közlekedő vonatokat - írta a Közlekedő Tömeg Egyesület a Facebookon, amelyről hétfőn a Napi.hu is beszámolt. Az érintett két szakasz a Nyíregyháza-Nyírbátor és Mátészalka-Csenger vasútvonalak, amelyeknek buszos pótlására már alvállalkozókat is keres a vasúttársaság.

A hírt adó csoport szerint Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója régóta ostromolja a vasúti közlekedést megrendelő Innovációs és Technológiai Minisztériumot azzal, hogy engedélyezzék a forgalom fokozatos leállítását számos mellékvonalon.

A lépésről a VDSzSz Szolidaritás is csak a sajtóból értesült a lépésről, amelyet teljesen ellenez. A szervezet a honlapján azt írja, "felszólítja a MÁV-Start vezetését, hogy álljon el a tervezett vonalbezárások megvalósításától!"

"Mint emlékezetes, 2007 és 2009 között a VDSzSz Szolidaritás a vasútnál működő szakszervezetek közül egyedüliként lépett fel a mellékvonalak tervezett bezárása ellen, és hívta sztrájkba a vasutasokat. A sztrájkok erejének is betudható, hogy csak korlátozott számú vonalbezárásra került sor; ezeket a vonalakat 2010-ben a választásokat megnyerő FIDESZ-KDNP kormányzat nyitotta meg újra. A VDSzSz Szolidaritás ezúttal sem ért egyet a vasútvonalak bezárásával, és a vasúti közlekedés minél nagyobb térnyerése mellett száll síkra. Épp ezért felszólítjuk a MÁV-Start Zrt. vezetését, hogy álljon el a tervezett intézkedések megvalósításától" - írják állásfoglalásukban.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matura, 2018.11.21 09:33

Nem sok a közöm, de a többi vonal sincs kihasználva, üres kocsik és pár vagonos vonatok rohangálnak, ennek oka ííí, tul magas az ár, minek vonattal menni, ha kocsival se drágább, nagyságrenddel kéne csökkenteniés lenne rá igény, olyan mintha krumlit 500 ft-él árulni. Nem igaz, hogy 1000 embert drága szállítani 500 autóhoz képest.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2018.11.21 04:04

Ha veszteséges és nincs kihasználva, akkor mi a francnak kellene életben tartani? Ezt a pénzt másoktól veszik el. Az nem jut eszükbe?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2018.11.20 20:55

A világért se akarok beleszólni, de állítólag a meglévő vonalakra sincs vasutas a munkaerőhiány miatt...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html