OTP-riválist építhet titokban Mészáros Lőrinc

A takarékszövetkezetekre épülve már 2020-ra elkészülhet az óriásbank. A projektről egyelőre egy szó sem szerepel a Takarék Csoport 2021-ig szóló nyilvános ötéves stratégiájában, de a 24.hu úgy tudja, a vezetőknek már hűségesküt kellett tenniük.
Szabó Dániel, 2018. június 14. csütörtök, 07:52

Már régen terjedtek pletykák arról, hogy nagy fordulat jön a hazai bankpiacon és a Csányi Sándor vezette OTP mellett létrejön egy másik magyar pénzintézeti óriás is. Korábban a legtöbben azt sejtették, hogy az állami tulajdonból hamarosan privatizálásra kerülő Budapest Bank és a Mészáros Lőrinc cégcsoportjához, valamint Szemerey Tamáshoz és az egykori MNB-s Balog Ádámhoz köthető MKB, valamint az 1100 fiókkal rendelkező takarékszövetkezet fúziójával hoznának létre az új bankot.

A 24.hu szerint most mégis inkább dominánsan a takarékokra támaszkodva jöhet létre az új pénzintézet. "Titokban kellett elköteleznie magát egy új, OTP-konkurens lakossági bank létrehozása mellett az összes regionális takarékszövetkezet vezetőjének. A menedzsereket az áprilisi országgyűlési választás előtt "kérték fel" a saját pozícióikat is veszélyeztető összeolvadás támogatására. A 12 takarékszövetkezet topvezetőinek titoktartási kötelezettség mellett kellett nyilatkozatot tennie arról, hogy a következő hónapokban minden tőlük telhetőt megtesznek a projekt sikeréért" - írja a lap.

A tervet Fúziós Stratégia Projektnek nevezte el a Takarékbank Zrt., amely irányítja az összeolvadást. A végső cél, hogy a különálló takarékszövetkezetekből másfél év alatt egy, az eddigitől eltérő tulajdonlási formában működő, önálló bank jöjjön létre.

Hogy ez a terv már a megvalósulás felé tart az is mutatja a portál szerint, hogy a Takarékbank elnök-vezérigazgatóját, Vida Józsefet a napokban rendkívüli közgyűlésen vették fel a Mészáros-lányok mellé az Opus Global Nyrt. igazgatósági tagjai közé. Ez a cég központi szereplője a felcsúti gázszerelőből, leköszönt polgármesterből lett milliárdos cégbirodalmában: a vállalathoz tartozik a vidéki lapokat és a Világgazdaságot kiadó Mediaworks, valamint most már ez alá tartozik a szintén tőzsdén jegyzett 4iG Nyrt. is, amely eddig is kormányközeli érdekeltségébe tartozott az iparági pletykák szerint. Neve felmerült a Microsoft szoftverek beszerzése körüli korrupciós botrányban is.

Míg Vida József egy interjúban elmondta, hogy személyes barátja Mészáros, aki maga kötötte be a gázt a szüleinél. Illetve az irányítása alá tartozó B3 Takarék többször is milliárdos hitelt adott a vállalkozónak.

A takarékszövetkezetek összeolvadását tényleg titokban intézhetik a felek: a portál szerint a Takarék Csoport 2021-ig szóló nyilvános ötéves stratégiájában egyáltalán nincs szó a folyamatról. Saját kalkulációik szerint a korábbi veszteséges rendszerből létrehozott 12 regionális takarékszövetkezet vastagon nyereségessé válhat, és 2020-tól a tulajdonosok akár évi 20 milliárdos nyereséget is zsebre tehetnek. Viszont az állítólagos titkos "hűségesküben" egy más dátum szerepel: 2019. december 31-ig kell megtörténnie az összeolvadásnak.

Az ügylet érdekessége, hogy a Napi.hu kiadásában megjelenő, A 100 leggazdagabb 2018-as listája szerint az ország legvagyonosabb embere Csányi Sándor (vagyonát 320 milliárd forintra becsüljük), míg a második Mészáros Lőrinc (ő 280 milliárd forinttal rendelkezhetett a rangsor összeállításakor), vagyis a kettejük közötti gazdasági összecsapásra van kilátás.

HOZZÁSZÓLÁSOK