A Stadler ringbe száll egy orosz céggel szemben a Dunakeszi Járműjavítóért

A vonatgyártó Stadler a Dunakeszi Járműjavító Kft.-vel közösen gyártaná le a MÁV által rendelt emeletes vonatok utolsó tételét, egyúttal vételi ajánlatot is tenne a partner cégre - írja a Világgazdaság hétfői számában.
Szabó Zsuzsanna, 2019. november 25. hétfő, 07:36
Fotó: Napi.hu

A lapnak Dunai Zoltán, a Stadler magyarországi csoportjának igazgatója az MTI szerint elmondta, hogy szerződésállományuk több mint 100 milliárd forintos megbízással bővült, miután a napokban döntött a kormány a MÁV-Start és a Stadler keretmegállapodásában szereplő 40 vonat utolsó tételének lehívásáról is. Az utolsó 21, emeletes KISS motorvonattal együtt 2022 végéig negyven szerelvényt helyeznek üzembe Magyarországon.

Az igazgató elmondása szerint a Dunakeszi Járműjavító alvállalkozóként már részt vesz a megbízásban, összeszereli a szerelvények betétkocsijait és elvégzi a komplett járművek üzembe helyezését. Az együttműködést szeretnék kiterjeszteni a mostani 21 vonatra is.

Dunai Zoltán továbbá kiemelte, hogy a Stadler emellett tulajdonszerzésben is gondolkodik, erről annyit mondott, hogy ajánlatuk kidolgozása folyamatban van.

A járműjavítót ugyanakkor megvenné az oroszországi Transzmasholding is, amelynek egy hatályos kormányhatározat szerint november 29-ig van lehetősége arra, hogy megvásárolja a céget. A befektető a múlt héten megerősítette vételi szándékát.

HOZZÁSZÓLÁSOK