Lezárult az Zrt. és az MFB Zrt. közötti tranzakció, vagyis az MVM megvásárolta a Déli Áramlat földgázvezeték hazai szakaszának előkészítését végző társaság 50 százalékos részvénycsomagját, az MVM közlése szerint a vezeték magyarországi szakaszáról folyamatban vannak a szakmai egyeztetések a szintén 50 százalékos tulajdonostárs orosz Gazprommal.

Az MVM közgyűlése tárgyalt a Vértesi Erőmű Zrt. (VÉ) tőkehelyzetének rendezéséről is, ezzel kapcsolatban meghallgatott egy, a VÉ tőkehelyzetéről szóló beszámolót is. Az erőmű 2009 előtt megkötött áramkereskedelmi ügyletek miatt több tízmilliárd forint értékű tartozást halmozott fel, amit saját erejéből nem volt képes megfizetni. A helyzet csődeljáráshoz, majd egy sikeres csődegyezséghez vezetett, ami az MVM szerint konszolidálta a VÉ működését. A csődegyezség alapja egy olyan középtávú reorganizációs terv volt, amely 2014 végéig biztosította volna az erőmű működését (az egyezség értelmében a 20 milliárdos tartozást felhalmozó vállalat 5,6 milliárd forintot fizet hitelezőinek, a kötelezettségek teljesítéséhez a 4 milliárd forintos hitel formájában járul hozzá az MVM, a korábbi várakozások szerint a stabilizálódott működéssel az összeget 2014 végéig saját működéséből fizette volna vissza a VÉ).

Az MVM szerint azonban mostanra a kedvezőtlen piaci folyamatok - köztük az áram piaci árának alakulása - jelentősen befolyásolják a VÉ működési feltételeit, ráadásul egyelőre az Európai Bizottság sem hagyta jóvá a szénipari szerkezetátalakítási hozzájárulás - a szénfillér - keretéből történő kifizetés iránti magyar kérelmet. Korábbi hírek szerint a szénfillérből tavaly 6,9 milliárd forintot kapott az erőmű, ezt azonban az európai szabályozás értelmében csak a bányabezárásra lehet felhasználni. A VÉ kapcsán egyelőre több részletet nem közölt a vállalat, de a közgyűlés "még idén" napirendre veszi a VÉ jövőjével kapcsolatos javaslatot.

A közgyűlés új vezető tisztségviselőket is választott, így az Igazgatóság tagja lett Nyikos Péter, illetve a felügyelőbizottságba került Bartal Tamás - mindketten az MFB jogi és humánpolitikai főigazgatóságán dolgoznak.