A vásárlók Lengyelországban megrohamozták a bevásárlóközpontokat. A kiskereskedelmi forgalom növekedése májusban éves szinten elérte a 13,9 százalékot, s ez már sorban a harmadik jelentős bővülést hozó hónap - írta a Rzeczpospolita. Az eredményeket a tavalyi gyenge bázishoz hasonlították, amikor a járvány részben megbénította a kereskedelmet.

A legjobb eredményeket az autószalonok, illetve a ruházati és cipőboltok érték el. Utánuk következnek az élelmiszerüzletek, illetve a bútor- és műszaki boltok. Emellett kiváló eredményeket könyvelhet el a gasztronómiai és a hotel ágazat is. A magyarázat minderre adódik: a boltok kinyitása egyértelműen a vásárlásra ösztönözte a lengyeleket, akik a járvány alatt otthonról az online boltok kínálatát böngészték.

QP | Quality Placement

A vasárnapi kereskedelmi zárvatartás a számos kivétel miatt egyesek szerint csupán formális, ezért a kormány az előírások szigorítására készül. Az egyik fontos kivétel, hogy sok boltban posta is van, amiket nyitva lehet tartani, és velük együtt az üzlet is üzemel. Ezt például megszigoríthatják, amiben a kormány partnere a Szolidaritás szakszervezet, a vasárnapi boltzár kezdeményezője, de az Eurocash, a Carrefour és a Biedronka is, amelyek kifogásolják, az inkorrekt versenyt, hiszen nekik zárva kell tartaniuk áruházaikat.