A Nyugat visszatért. Ezt akarták üzenni a világnak a világ leggazdagabb országainak (G7) külügyminiszterei londoni találkozójukról, aminek hosszú záródokumentum megfogalmazásával adtak nyomatékot – kezdi a szóvirágokat tartalmazó papírhalom hátterének elemzését Philip Stephens, a Finanical Times publicistája. A terjedelem lehetővé tette, hogy ne legyen a világnak olyan geopolitikai szegmense, amiről ne írtak volna pár szívhez szóló bekezdést.

A koronavírus-vakcinák elosztása, a klímaváltozás, Kína szuperhatalmi ambíciói, a demokrácia siralmas helyzete, Oroszország agressziója Ukrajnával szemben, Irán nukleáris ambíciói. Ezek voltak a kiemelt témák, de szót ejtettek a világ ivóvízellátási gondjairól, a fiatal nők tanulásának nehézségeiről a világ szegény országaiban, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) reformjának szükségességétől. A világ autokratáinak el lesz látva a bajuk, mert megsértik a nemzetközi kapcsolatok normáit és az emberi jogokat – zárul az ügyek sorolása.

QP | Quality Placement

A visszafogott Antony Blinken megjelenése az USA részéről jelezte, hogy a világ legfejlettebb országai közti diplomácia visszatér a Donald Trump elnöksége előtti boldog békeidők stílusához. Újra mindannyian a sokoldalú nemzetközi kapcsolatokat támogatjuk a sok-sok kétoldalú bizniszelés helyett – foglalta össze a különbséget az elmúlt négy évhez képest egy diplomata. Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter például elégedetten állapította meg, hogy az elmúlt három hónapban többet érintkezett Blinkennel, mint elődjével, Trump külügyminiszterével, Mike Pompeóval három év alatt.

Ez kevés lesz

Sajnálatos módon a kellemes tárgyalási légkör nem pótolhatja az együttműködés jól körülhatárolt, konkrét célját – véli a brit üzleti lap publicistája. Az a néhány tudományos kutató és újságíró, aki végig fogja böngészni a kommünikét, valószínűleg nem fog találni bene valamiféle tervet arra vonatkozóan, merre is kellene indulniuk a világ demokráciáinak arcukat a jövő felé fordítva.

A G7 megtehetné, hogy a világ demokratikus országainak szövetségeként definiálná magát, ami szemben áll Kínával. Ez azonban nem igazán járható út, mert nem élünk a hidegháborúban. A Szovjetunió alternatív társadalmi mintát kívánt adni a világnak, és ezt azzal támogatta meg, hogy aki esetleg az övét meg akarná változtatni, arra atombombákat dob. Kína ezzel szemben mélyen beágyazott a világgazdaságba, nem kínál érdemi alternatívát a kapitalizmusra, csak az államnak ad nagyobb szerepet, és nem fenyegeti nukleáris világvégével a világot.

Így vélhetően a G7-országok külügyminiszterei egyetértenek Blinkennel, aki szerint a Kína-Nyugat viszony alapjában gazdasági verseny, ami helyenként – például az emberi jogok megsértése vagy Kína katonai ambíciói esetén – ellenséges, illetve helyenként - elsősorban a klímaváltozás elleni fellépésben - együttműködő. Washington féken akarja tartani Pekinget, a kérdés az, hol a határ korlátozás és visszaszorítás között.

Alternatívák

Moszkva és Peking vissza akar térni a nemzetközi kapcsolatok 19. századi modelljéhez, amelyben a nagyhatalmak befolyási övezetekre osztották a világot – véli a Financial Times cikkírója. Ha az 1945 óta felépített nemzetközi intézményrendszer, élen az ENSZ-szel és annak szervezeteivel jelent bármit, akkor az az, hogy ez a fajta felosztásosdi ne ismétlődjön meg (vagy legalábbis ne olyan mereven, mint korábban).

Úgy tűnik, a világon jelenleg ez a kétféle modell versenyez egymással. Ahhoz hogy a Nyugat megnyerje magának a meccsben a magukat el nem kötelező országokat. Jobb ajánlatot kell tennie annál, amit Oroszország, illetve főként Kína tehet. Ahelyett hogy panaszkodik Peking Új selyemút programjára, amely számtalan jelentős infrastrukturális beruházással akarja felfűzni a kínai áruk szárazföldi vándorútjára a világ sok országát, a G7-nek saját fejlesztési programokat kell ajánlania. A világ országainak ellátása koronavírus-oltásokkal – a gyártás decentralizálása, a logisztikai háttér megszervezése - jó kiindulópont lehetne.