Nemrégiben arról írtunk, hogy megszállták a magyar turisták a horvát tengerpartot, most azonban az invázió elakadásáról szólnak a legújabb hírek. Már Horvátországban is téma az árak elszabadulása.

Boris Žgomba, a Horvát Utazási Irodák Szövetségének elnöke a HRT horvát televízió Stúdió 4 című műsorában panaszkodott erről. 

Kevesebb hagyományos turista érkezik Magyarországról, Csehországból, Szlovákiából – hívta fel a figyelmet.

Néhány napja a Horvát Idegenforgalmi Közösség Magyarországi képviseletének főmunkatársa még arról számolt be, hogy 2019-es rekordévet is meghaladja idén a Horvátországba látogató magyar turisták száma. Adataik szerint július 23-ig 320 ezer magyar utazott Horvátországba.

A Horvát Utazási Irodák Szövetségének elnöke arról is beszélt, hogy az elmaradt turisták hiányát az USA-ból, Nagy-Britanniából és a skandináv piacokról érkező vendégek tölthetik majd be, akik kizárólag repülővel érkeznek – olvasható a Jutarnji List oldalán.

Úti céljuk elsősorban Split, valamint Horvátország déli része. Bíztatónak nevezte, hogy a legtöbbet költő vendégekről van szó:

A helyzet nem drámai, de olyan tendenciát mutat, ami nem jó.

– tette hozzá.

Közép- és Dél-Dalmácia tehát nincs akkora gondban. Oda, elsősorban Nagy-Britanniából, az USA-ból és Skandináviából érkeznek a vendégek. Különösen nőtt azon amerikaiak száma, akiket Split és Dubrovnik vonz és igen sok elkölthető pénzzel rendelkeznek. 

Az amerikai turisták átlagosan 160 eurót költenek naponta, ami kétszer annyi, mint a többi átlagos vendég, ráadásul a holtszenzonban is lehet rájuk számítani.

Emellett az ázsiai vendégek száma is emelkedőben van, ám a 2-2,5 százalékos növekedés még nem nevezhető relevánsnak. 

Arra a kérdésre, hogy rendelkezésre áll-e elegendő légijárat ahhoz, hogy turizmus minden igényét kielégítsék, Žgomba közölte, hogy soha nincs elég.

Van ugyan lehetőségük bővíteni az Európába irányuló légi útvonalakat, de leginkább az EU-n kívüli célállomásokra próbálnak koncentrálni.

„Tanúi vagyunk annak, hogy Németországban és más országokban is recesszió van, ami azt jelenti, hogy a vendégek vásárlóereje is csökken"  – mondta.

Žgomba szerint azt, hogy az árak túl magasak-e vagy sem, azt piac és a vásárló majd eldönti.

Összességében az árak emelkedtek. A magánszemélyek kihasználták a helyzetet, és a tavalyi évhez képest még nagyobb extraprofitra vágytak. Úgy gondolom viszont, hogy aki ezt meglépte, az hibázott. Nem véletlen, hogy a vendéglátósok, és főleg az apartmankiadók most last minute akciókat csinálnak, hogy visszacsalogassák a vendégeket

– tette hozzá.

Szerinte mindenkinek meg kell érteni, hogy az áraknak összhangban kell lenniük a piac elvárásaival. 

Horvátországi nyaralás autóval? - Mutatjuk hogyan ne legyen tortúra

Sokan meglehetős feszültséggel készülnek a régóta tervezett nyári autós utazásra, hiszen csuda tudja, mi vár Horvátországban, mennyivel lesz hosszabb a tervezett út a nem várt balesetek, útfelújítások, fizetőkapus torlódások miatt. Segítünk megkönnyebbülni. Bővebben>>>