Nem is olyan régen volt olyan korszak, amikor a radikális gazdasági ötletek a politikai jobboldalról jöttek. Ronald Reagan amerikai elnök vagy Margaret Thatcher brit miniszterelnök annak köszönhette sikerét, hogy megértette az idők szavát. A fejlett világ középosztályának tele volt hócipője a kormányzati beavatkozással a vállalatok életébe, a magas inflációval, a szakszervezetekkel, amelyek akadályozták a modernizációt, és azzal, hogy a jóléti állam túl nagyvonalúan bánik azokkal, akik nem dolgoznak.

Elindították az 1980-as évek neoliberális forradalmát, amelyet többé-kevésbé minden fejlett ország követett. A baloldal vált a társadalmak konzervatív erejévé azzal, hogy védte az alaposan megszaggatott szociális védőhálókat. Mindez azért vetődik fel, mert ahogy a gazdag országok lassan túljutnak a koronavírus-válságon, felvetődik a kérdés, hogyan működtessék tovább gazdaságukat – vezeti fel sajátos tanulsággal végződő cikkét a Financial Timeson Chirs Giles, a lap publicistája. A legtöbb szakértő, elemző és közgazdász elővette az asztalfiókból régi ötleteit, ám az amerikai Pew Research Centre közvélemény-kutató cég más utat választott.

QP | Quality Placement

Ahelyett, hogy meg akarnák mondani a frankót az embereknek, legfrissebb felmérésükben arra keresték a választ, mit várnak ők országaik gazdasági rendszerétől. A kutatás egyes elemei nem sokat mondanak. Nem meglepő, hogy az amerikai, német, francia és brit válaszadók úgy látják, másoknak kellene megfizetniük – nagyobb adók formájában – azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a maguk számára hasznosnak gondolnak.

Mi a manó?

Sokkal érdekesebb a felmérésnek az a tanulsága, hogy a négy kiemelkedő fejlett ország lakóinak többsége elégedetlen azzal a gazdasági rendszerrel, amely országukban üzemel. Az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Németországban a megkérdezett fele véli úgy, hogy „jelentős változtatásokra” vagy „teljes reformra” van szükség ezen a téren, Franciaország esetén 70 százalék az így gondolkodók aránya. Csak az emberek töredéke szerint nincs szükség a gazdasági rendszer megváltoztatására. Ezek aránya az USA-ban a legmagasabb, de ott is csak 12 százalék.

Az elégedetlenség főként a szegényebbek és a magukat baloldaliaknak vallók körében a nagyobb, de a viszonylagos jómódban élők is egyetértenek azzal, hogy nagyobb állami támogatásokat kellene kapniuk az embereknek, bővíteni kellene az állami bérlakás-szolgáltatást és többet kellene adózniuk a gazdagoknak. Úgy tűnik tehát, hogy Joe Biden amerikai elnök tervei a hedge fundok mesés pénzeket kaszáló vezetőinek megadóztatására találkozik a közvélemény elvárásával.

A pandémia nyomán

A járvány nyomán az emberek magasabbra értékelik a biztonságot, a szolidaritást és mindent egyebet, ami segíthet nekik ellenállni a sokkoknak. A politikai baloldal gazdasági radikálisai hallják a nép morgását, és a négy országban háromban (az Egyesült Királyság a kivétel) feltűntek a politikusok tanácsadói között. Eközben Franciaországban egészen furcsa közhangulatot tapasztaltak a Pew felmérésének készítői.

Miközben a franciák a leginkább elégedetlenek gazdasági rendszerükkel, ebben az országban hajtották végre a legkevesebb reformot a pandémia előtt, itt van a viszonylag legkevésbé egyenlőtlen jövedelemelosztás és a négyből ebben az országban a legmagasabb az állami költekezés. Eközben mindenki boldogtalan. A szegények és a baloldaliak úgy érzik, nem kapnak elég nagy szeletet az ország javaiból, a gazdagok és a jobboldaliak szerint a gazdaság nem nekik dolgozik.

Ez arra utal, hogy hiába érzik úgy az emberek a járvány után, hogy mérsékelni kellene a társadalmi egyenlőtlenséget, több támogatást kellene adni a rászorulóknak és több adót kellene fizetniük a jómódúaknak, főként a kiugróan nagy jövedelmet élvezőknek, továbbra is igaz, hogy a jövedelmek elvonása rontja a társadalom működésének hatékonyságát. Így a gazdasági és politikai stratégák előtt álló legnehezebb feladat az, hogy kisakkozzák mennyit lehet engedni a baloldali igényeknek anélkül, hogy aláásnák a társadalmi rendszerek teljesítőképességét.