Május közepétől kezdve vélhetően a skót függetlenségi törekvések megerősödése nyomán kialakuló alkotmányos válság kerül a brit belpolitika középpontjába. Ha egy újabb népszavazást tartanának Skóciában a függetlenségről, s az a 300 éves államközösségét végét hozná Angliával és Walesszel, az a miniszterelnök és a brit nemzet végét jelentené. Ez a probléma olyan sötét árnyékot vet a kormányzásra, ami elfedi a koronavírus-járvány miatt a közszolgáltatások minden területét fenyegető válságot – véli Robert Shrimsley, a Financial Times belpolitikai szakírója.

Ha a skót függetlenség véget vetne Boris Johnson miniszterelnök politikai pályájának, akkor ez a közszolgáltatási válság hosszú időre hiábavalóvá teheti a Konzervatív Párt hatalmon maradási próbálkozásait.

Felmérték a hatást

A legnagyobb gond az, hogy az egészségügyi ellátásban, az oktatásban és az igazságszolgáltatásban egyszerre jelentkezhetnek súlyos problémák, amelyek kezelése sok pénzt igényel, és a kormánynak választania kell, mire költ, és mire nem, kezeletlenül hagyva a bajok egy részét. Miután az érintett közszolgáltatások jelentős része a tagállamok szintjére került, a kormány úgy dönthet, hogy Angliában igyekszik orvosolni a bajokat, miközben az Egyesült Királyság további három tagállama háttérbe szorul.

A nemzeti egészségügyi rendszerben (NHS), a britek szent tehenében csak Angliában 4,7 millió megbetegedés halmozódott fel kezeletlenül, mivel a koronavírus-járvány elvonta az erőforrásokat. Ráadásul ez az adat elfedi a probléma összetettségét. A betegségek ugyanis rendkívül különbözőek, kezdve a rákgyógyítástól egészen a gyermekek mentális egészségének kezeléséig. Jellemző, hogy rák esetén például egy év alatt nyolc százalékkal csökkent a betegutak száma.

Ötletelnek

A szűk keresztmetszeteket lehet tágítani speciális központok felállításával, ám ehhez nem csak szakorvosokra lenne szükség, hanem például radiológusokra is. Az elmaradt műtétek pótlásához a sebészeken túl altatóorvosok kellenek, úgyhogy a helyzet javításához máris pénzt kellene tolni a rendszerbe. Hiba lenne, ha egy átfogó, ám kevéssé hatékony terv keretében próbálnának megoldást adni ezekre a gondokra, ami nem lenne elég radikális ahhoz, hogy érezhető eredményt hozzon – mondta Chris Hopson, az egészségügyi rendszer szolgáltató szervezeteit tömörítő NHS Providers igazgatója. A NHS csak egy gyökeres átalakítással tud megbirkózni az elmaradt feladataival, ami több éven át tartó folyamatos befektetést igényel.

A pénzügyminisztériumot aggasztja, hogy milyen mélyen kellene az adófizetők zsebébe nyúlnia, mert még emlékeznek rá, hogy a Tony Blair vezette munkáspárti kormány a 2000-es évek elején csak úgy tudta lerövidíteni a várólistákat, hogy hét százalékkal emelte reálértékben az egészségügyi rendszer forrásait. A jelenlegi terv 3,4 százalék plusz, aminek fedeznie kellene a választási ígéreteket megvalósítását is.

Oktatás és igazságszolgáltatás

A kormány az iskolákra 1,7 milliárd fontot tervez költeni, hogy szembe szálljon annak a zűrzavarnak a következményeivel, amit a járvány okozott, ám Kevan Collins, az oktatás rendbe tételével megbízott biztos szerint ez messze nem lesz elég. Szerinte évekbe telik majd, mire az oktatási lemaradást behozzák. Lehet persze növelni a tanítási időt vagy külön oktatási programokat indítani, de ez megint csak pénzkérdés. Ugyanez a helyzet az igazságszolgáltatásban felhalmozódott kezeletlen ügyekkel, amelyekből 56 ezer halmozódott fel és egyes perek 2023-ra tolódtak.

Főként az NHS-ben jelentkező többletkiadások adóemelésért vagy az egészségügyi hozzájárulás növeléséért kiáltanak, miközben az optimisták szerint a gondok eltúlzottak, a tárcák a tartalékaikból betömhetik a lyukakat és a nehéz helyzet indok lehet a skót függetlenedési törekvések háttérbe tolására. Ez a hozzáállás azonban új viselkedést követelne a kormánytól, olyat, amely bevallja a nehézségeket és türelmet kér a kezelésük idejére.

Johnsonnak nem ez a stílusa, ő addig él, mint hal a vízben, amíg jó híreket, szép jövőt kommunikálhat a népnek. Ez sikeres módszer lehet, amíg az emberek nem tapasztalják azt, hogy az optimista propaganda ellentétben van a valósággal, például még betegebbek lesznek azért, mert valamilyen bajukkal várólistára kerülnek. A választók egyelőre nem fogják felelőssé tenni a kormányzó torykat a pandémiával járó minden bajukért, ám a türelmük megkophat. A Konzervatív Párt úgy definiálta magát újra, hogy a jó közszolgáltatások pártja. Ezt azonban számon kérik majd a szavazók a választásokon - véli a cikk írója.