A WHO annak ellenére nem javasolja a felső korlát bevezetését a kínai vakcinával kapcsolatban, hogy ennek hatékonyságáról a saját tanácsadó testülete a nem kielégítő bizonyítékok miatt, a 60 év feletti alkalmazás esetében  nem győződött meg.

Kevés idősebb felnőtt (60 év feletti) vett részt a klinikai vizsgálatokban, ezért a hatékonyság ebben a korcsoportban nem volt megbecsülhető. Mindazonáltal a WHO nem javasol felső korhatárt az oltásnak, mert az előzetes adatok és a kiegészítő immunológia vizsgálati adatok arra utalnak, hogy az oltóanyag valószínűleg védő hatással bír az idősebb embereknél.

Mielőtt azt gondolnánk, hogy a WHO saját magának mond ellen figyelembe kell venni azt a nemzetközi törekvését, hogy a szervezet célkitűzése - ahogyan más betegségeknél is - a Covid vakcinák tisztességes és egyenlő elosztása, ahol a szegényebb, fejlődő nemzetek is védettséghez juthatnak

 - olvasható Kunetz Zsombor Facebook-bejegyzésében.

A döntés hátterét természetesen nem ismerhetjük, azonban valószínűleg befolyásolta azt az indiai helyzet. Ahol bár a világ két legnagyobb vakcinákat előállító gyógyszergyára van, amelyek naponta 2.5 millió vakcinát gyártanak le, mégis országon belüli hiány alakult ki. Ezért- a belső hiány miatt - az exportot teljesen leállították. Hiszen a belső átoltottság meglehetősen alacsony, 10 százalék körüli az első oltást felvevők aránya.

Ha ez még nem lenne elég, maguk a vakcina gyártó gigászok is bajban vannak, hiszen az oltóanyag előállításához egy csomó alapanyagra van szükség, amelyekből a gyártók 2-3 hónapnyi tartalékot halmoznak fel általában.  Ezeket az alapanyagokat és kiegészítő eszközöket az indiai gyártók az USA-ból szerezték be. Ahol viszont február 5-től fogva ezen alapanyagokat saját USA-n belüli használatra halmozták fel és nem szállítottak elegendő mennyiséget. Így május közepére a két legnagyobb vakcina gyár leállhat. Annak ellenére, hogy végül ezt az "embargót" április 25-án az USA feloldotta, de ennek hatása 6-12 hét.

Szóval egy ilyen súlyú WHO döntést érdemes komplexen kezelni és elemezni - írja a szakértő.

A döntéshez hozzájárulhatott volna hazánk is, amennyiben széles tudományos alapon utánköveti a Sinopharm vakcinával beoltottak immunitásának alakulását. és ezt tudományos alapossággal feldolgozza.

Sajnos azonban a kormányunknak az sem tűnt fel, hogy az első 500 ezer Sinopharm vakcinát rövid, 16 mm-es tűvel szállították előrecsomagolt szettben, amely a hazai testtömeg index alapján valószínűleg nem megfelelő mélységben képes behatolni, pláne igaz ez a 60 pluszos korosztályra, így hatása sem 100 százalékos valószínűleg.

 

 

QP | Quality Placement