Viszonylag kevés a megbízható adat az ukrajnai háború katonai áldozatairól, anyagi veszteségeiről, mert sem a Volodimir Zelenszkij vezette ukrán kormány, sem Vlagyimir Putyin orosz elnök és kabinetje nem közöl veszteséglistákat a saját oldaláról. Független szakértők, külföldi hírszerzések jelentései alapján viszont Oroszország eddig több embert és harceszközt, katonai felszerelést vesztett el, mint a megszállt ország.

A ukrán védelmi erők szombaton azt közölték, hogy a konfliktus első hat hónapjában 46 550 orosz katona halt meg. Állítólag csak pénteken további 250 orosz katona halt meg – de ezeket a számokat érdemes fenntartásokkal kezelni, mert Kijev pozitívabban próbálja meg feltüntetni harci teljesítményét, ahogy arra a DW is figyelmeztet.

Ben Wallace brit védelmi miniszter becslései szerint – amelyeket a héten ismertetett a BBC-vel – az orosz veszteségek 80 ezerre rúgnak, ha a haláleseteket, a sebesüléseket és a dezertálásokat összeadják. Ez jóval nagyobb, mint amennyi katonát a Szovjetunió veszített 1979 és 1989 Afganisztánban.

A The New York Times e heti becslése szerint akár 25 ezer orosz katona is meghalhatott, szemben a mintegy 9000 ukrán katonával.

Pénzben még súlyosabb a veszteség

Az orosz hadsereg számolatlanul veszített hadieszközei nemcsak az előrenyomulás szempontjából számottevők, hanem pénzügyileg is komoly terhet jelentenek Moszkvának. Az amerikai Forbes becslései szerint a kilőtt rakéták árát figyelmen kívül hagyva is 16,56 milliárd dollárnyi (6815,5 milliárd forintnyi) veszteséget szenvedtek el a február 24-t követő hat hónapban. Hogy kontextusban legyen az összeg: Oroszország 2021-ben 2,9 százalékkal, 65,9 milliárd dollárra növelte katonai kiadásait, vagyis a teljes katonai költségvetés negyede semmisült meg félév alatt.

Csak a Kígyósziget megszállása során, februártól júniusig az oroszok közel egymilliárd dollár értékű haditechnikai eszközt veszítettek. Az orosz hadsereg legnagyobb vesztesége a "Moszkva" rakétacirkáló volt, 750 millió dollár értékben. A hajó a Fekete-tengeri Flotta zászlóshajója volt. Az ukrán fegyveres erők április 13-án Neptun rakétákkal vették célba a cirkálót, amely április 14-én elsüllyedt.

A "Moszkva" mellett Ukrajna 165 millió dollár értékű orosz felszerelést és hajókat semmisített meg a Kígyószigeten és a környező vizeken. A fegyveres erők különösen nyolc orosz légvédelmi rakétakomplexumot, Tor, Pantsir és Strela rakétákat semmisítették meg, összesen több mint 100 millió dollár értékben.

A cirkáló elsüllyedése előtt az orosz hadsereg legdrágább vesztesége az Il-76-os nagy kétéltű repülőgép volt 86 millió dollár értékben. Ezt az ukrán légvédelmi erők lőtték le Vaszilkiv felett február végén.

A fegyveres erők lecsaptak a "Szaratov" nagy kétéltű támadóhajóra is, amikor az a megszállt Berdjanszk kikötőjében tartózkodott. Ez a 75 millió dollárt érő hajó lett a harmadik legnagyobb értékű orosz veszteség.

Azóta újabb komoly károkat szenvedett el Putyin hadserege: augusztus 9-én robbanások voltak a Száki melletti Novofedorivka légibázison. Megsemmisítették az Orosz Föderáció Fekete-tengeri Flottájának lőszereit és repülőgépeit. A fegyveres erők 9 repülőgép megsemmisüléséről számoltak be. A Forbes szerint ezen a légibázison Szu-30SM vadászgépek és Szu-24MR felderítő repülőgépek voltak, amelyek becsült költsége 230 millió dollár. Később több másik, oroszországi légibázison – így a Krímben és Belgorodban is – felrobbantak lőszerraktárak, katonai berendezések.

Összességében az Ukrajna elleni háborúban Oroszország 234 repülőgépet veszített el 5,3 milliárd dollár értékben.