Németországban 2017 őszén lesznek parlamenti választások, amelyen önálló kampányt folytathat a bajor CSU - mondta egy lapinterjúban Horst Seehofert, a párt elnöke a Bloomberg tudósítása szerint. A CSU és Angela Merkel kancellár pártja, a CDU hagyományosan pártszövetségben méreti meg magát, közös kancellárjelölttel.

Seehofer azonban, aki tavaly óta vitázik Merkellel az ország követendő menekültpolitikájáról, most arra célzott, hogy megtörhetik a hagyományt. Hogy ez ne történjen meg, ahhoz a kancellárnak fel kell adnia "puha" bevándorlási politikáját. A bajor pártvezér szerint Németországnak kvótát kellene bevezetnie az évente fogadott menekültek számára vonatkozóan.

Ellen-kancellárjelölt

A szakítás lehetővé tenné a CSU-nak, hogy a kormányénál keményebb platformmal kampányoljon ebben az ügyben. Seehofer annyira komolyan gondolja a dolgot, hogy a ZDF televíziónak adott interjújában kérdésre válaszolva kijelentette: el tudja képzelni, hogy a választási plakátokon az ő arca lesz látható, azaz kész kancellárjelöltként megmérkőzni Merkellel.

A bajor politikus keménykedésének részben az adott alapot, hogy Merkel a napokban egy pártrendezvényen felszólalva megerősítette ragaszkodást befogadó menekültpolitikájához, miközben egymást követték Bajorországban a terrorcselekmények. Egy öngyilkos merénylő egy zenei fesztiválon robbantotta fel magát, egy baltával támadó férfit a rendőrök lőttek le.

Jön fel az AfD

A hét végén megjelent legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a CDU/CSU pártszövetséget a választók 35 százaléka támogatja, míg legfőbb ellenfele a Szociáldemokrata Párt 23 százalékon áll. A bevándorlóellenes, euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) két százalékponttal 12 százalékra jött fel. Az utóbbi párt a jobboldali pártszövetségtől szipkázza el a szavazókat.