Az általános vélekedés szerint Vlagyimir Putyin alaposan elszámolta magát Ukrajna megtámadásával. Azt gondolta, hogy, az oroszul beszélő ukránok örömmel fogadják majd az orosz csapatokat. Nem tették. Azt hitte, gyorsan megszabadulhat Vologyimir Zelenszkij kormányától. Ez sem jött be. Azt hitte, az orosz gazdaság ellenálló a szankciókkal szemben. Ezzel szemben azok bedöntötték azt.  Azt hitte, a kínaiak majd kisegítik, azonban ők is a jelek szerint fedezték tétjeiket. Úgy gondolta, a modernizált orosz haderő majd ízekre szedi az ukrán erőket, e helyett ennek fordítottja történt, legalábbis néhány fronton - írja publicisztikájában Brett Stephens, a The New York Times szakértője.

Az, hogy Putyin elszámította magát sokakban felvetette a kérdést, vajon képes-e még stratégiai kérdésekben helyesen dönteni és szellemi képességeinek teljesen birtokában van-e még. Ki ad neki tanácsot? Elvesztette a kapcsolatot a valósággal? Beteg lenne? Akár mentálisan is? A volt amerikai külügyminiszter ezzel kapcsolatban kifakadt, szerinte Putyin már nem tudja kontrollálni érzelmeit és valami nincs vele rendben. Az oroszok által ostromlott két város, Harkiv és Mariupol - két, többségében orosz-ajkúak által lakott település, amelyeket Putyin ígérete szerint felszabadít - úgy néznek ki, mint a nácik által rommá lőtt Varsó, vagy a Putyin seregei által félig lerombolt Groznij.

Kapcsolódó

Egy csomó elemző Putyint a sarokba szorított patkányhoz hasonlította, aki most, hogy már nem ellenőrzi az eseményeket, sokkal veszélyesebbé vált. Ezek szerint kiutat kéne neki ajánlani a szorongatott helyzetéből, amelyet akarattal idézett elő saját maga számára.  Emiatt nagyon sokan elutasítják Joe Biden lengyelországi szavait, aki szerint az "Isten szerelmére, ez az ember nem maradhat hatalmon" - foglalja össze a szerző a nyugati sajtóban uralkodó nézeteket.

Tényleg őrült?

Az általános vélekedés teljesen elfogadhatónak tűnik, s megvan az a nagy előnye, hogy igazolja a nyugati országok stratégiáját, amikor támogatják Ukrajna védekezését a konfliktusban. S annak a megoldásnak az irányába mutat, amely szerint Putyinnak valamilyen biztonságos megoldást kéne biztosítani a helyzetből, engedni a területi követeléseknek, Ukrajnának el kéne köteleződnie a semlegesség irányába és fel kéne oldani a szankciók egy részét.

Azonban mi van akkor, ha ez az érvelés téves és a nyugat ezzel megint csak Putyin kezére játszik? Stephens szerint érdemes elővenni, mi is történt az első csecsen háború idején a 90-es évek közepén. A háború korai szakaszában a lelkes csecsen erők kiverték az orosz fegyveres csapatokat Moszkva meglepetésére. Azonban az oroszok újraszervezték erőiket és kiütötték Gorznijt a távolból tüzérséget és légierőt használva. Az oroszok most ugyanezt a stratégiát alkalmazzák. Amikor a nyugati elemzők azt mondják, Putyin nem győzhet Ukrajnában fegyveresen, akkor valójában azt mondják, nem győzhet tiszta eszközökkel. Azonban mikor játszott Putyin tisztán? - teszi fel a kérdést a szerző.

A putyini forgatókönyvben szerepel következő fejezet is, amit a csecsenek jól ismernek. Amint az orosz csapatok megszerezték az ellenőrzést, megtörtek minden további ellenállást letartóztatásokkal és az úgynevezett szűrőtáborokkal. Ez utóbbiakban a két csecsen háború alatt a becslések szerint a lakosság ötöde megfordult, s emberi jogi szervezetek szerint válogatás nélkül terrorizálták, bántalmazták és sokszor kivégezték a teljesen véletlenszerűen letartóztatott civileket.

Egészen más a cél

Tételezzük fel csak egy pillanatra, hogy Putyin sosem akarta elfoglalni Ukrajna egészét, s csak a keleti területek voltak a céljai, Európa Norvégia után második legnagyobb ismert földgázlelőhelyével együtt - vet fel egy másik lehetőséget az írás.

Mindezt összevetve azzal, hogy már amúgy is megszerezte a Krímet az annak partjaitól nem messze levő tengeri gázlelőhelyekkel együtt. Ha ehhez jön a két tartomány, Luhanszk és Donyeck, amelyekre átnyúlik ez a hatalmas gázlelőhely, valamint az Ukrán tengerpart nagy része, akkor máris világossá válik Putyin célja. Szó sincs itt az oroszul beszélő népek egyesítéséről, hanem csak arról, hogy biztosítani szeretné az orosz dominanciát az energetikában.

Az invázió leple alatt hatalmas rablást hajt végre Putyin - idéz a cikk egy kanadai energetikai szakértőt. Ami megmarad a jórészt szárazfölddel körülvett Ukrajnából, az a nyugatiak jóindulatára lesz bízva, s a nyugat majd segít a menekülteknek új otthont találni. Eközben ő az ukrán elnöki székbe egy Orbán Viktor-féle alakot ültethet, aki eljátszhatja az erős embert, Putyin pont ilyen szomszédokat szeret.

Ha az elemzőnek igaza van, akkor Putyin egyáltalán nem az a vesztes, aki elszámolta magát. Így még érthetőnek tűnik a civileket célzó stratégiája is. Ez ugyanis nem csak egyszerűen kompenzálja az orosz hadsereg eddig mutatott inkompetenciáját, de a civilek tömeges legyilkolása hatalmas nyomást helyez Zelenszkij elnökre is, hogy teljesítse azt, amit Putyin elejétől kezdve követel, területeket és Ukrajna semlegességét. A nyugat eközben keresni fogja a lehetőségeket a konfliktus de-eszkalációjára, különösen akkor, ha az az általános meggyőződés, hogy egy mentálisan instabil Putyin hajlandó lenne nukleáris fegyvereket is bevetni.

Otthon már így is nyert

Oroszországon belül a háború már így is jól szolgálta Putyin céljait. A képzett középosztályból, ahonnan az olyan ellenzékiek, mint Navalnij szimpatizánsainak többsége kikerül, sokan már önkéntes száműzetésbe vonultak. A szabad sajtó maradványait bezárták, valószínűleg örökre. Az orosz hadsereg megszégyenülése pedig azon belül inkább egy felülről irányított tisztogatáshoz fog vezetni, semmint egy alulról induló forradalomhoz. S eközben Oroszország frissen szerzett gazdagsága az új energiahordozókkal segíthet megszabadulni a háború és a szankciók negatív hatásaitól.

Persze, lehet, hogy ez a fent vázolt elemzés is végül hamisnak bizonyul, azonban bölcsebb dolog a háborúban, akárcsak a politikában azt feltételezni az ellenfélről, hogy ravasz róka, semmint azt, hogy sült bolond.

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.